// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

„A magyar minden legyőzőjét túléli!” (VIDEÓkkal)

// HIRDETÉS

Összefoglaltuk az erdélyi magyar politikai szervezetek centenáriumi üzeneteit.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a trianoni békeparancs századik évfordulóján „az Isten adta szülőhazánk iránti szeretetre és hűségre, föltétlen itthon maradásra buzdítja erdélyi

magyar közösségünket, a mostoha időkben eltávozottakat pedig tárt karokkal hazahívja" – írja közleményében Tőkés László.

A szervezet elnöke megjegyzi: Trianon centenáriumán a nacionálkommunista vétetésű magyarellenes gyűlöletbeszéddel és uszítással szemben a romániai magyarság a közös múltunkkal való őszinte szembenézést, valamint

a román és a magyar nemzet közötti történelmi megbékélés álláspontját képviseli.

„Felfogásunk szerint Trianonra az egyetlen életképes válasz: a magyar/székely autonómia” – zárja közleményét Tőkés.

Az elmúlt hetek magyarellenes kirohanásait emeli ki közleményében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Csomortányi István, aki szerint a román állam ezzel azt üzeni, „ma elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy visszatérjen ahhoz a stratégiához, amelyről az elmúlt száz évben egy pillanatig sem volt hajlandó lemondani.

Nem akarnak ma sem egyebet, mint egynyelvű, egynemzetiségű és egyvallású országot.”

Az EMNP-elnök szerint minden egyes helyi és megyei önkormányzat a magyar önvédelem, önszerveződés kis bástyája lesz a következő években, ezeket kell megerősíteni. Csomortáni így fejezi be: „Száz éves a trianoni békediktátum és harminc éves a rendszerváltás, ugyanakkor egy dolog nem változott: mi itthon fogunk maradni! Mi itthon akarunk magunknak jövőt teremteni, mert mi szeretjük Erdélyt!”

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke videóüzenetben tolmácsolta gondolatait a trianoni szerződés centenáriuma alkalmából.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro