// 2026. május 3., vasárnap // Tímea, Irma

Azért omlott össze a British Airways, mivel egy szerelő véletlenül kikapcsolta az áramot

// HIRDETÉS

Katt!, és máris megtörtént a 155 millió fontos baj.

Pénteki brit sajtóértesülés szerint az áramellátás véletlen kikapcsolása okozhatta a múlt hétvégén a British Airways globális informatikai rendszerének teljes összeomlását, amely napokig elhúzódó súlyos fennakadásokat okozott a légitársaság forgalmában.

A The Times című konzervatív brit napilap által idézett vállalati források szerint egy alvállalkozó cég karbantartást végzett a BA londoni adatforgalmi központjában a Heathrow repülőtér mellett, és az egyik alkalmazott egyszerűen kikapcsolta a szünetmentes áramforrást, amely a normál hálózati áramellátás mellett a vészhelyzeti tartalékot biztosító akkumulátorokkal, illetve a dízelgenerátorral is összeköttetésben volt.

A brit laphoz eljutott egy belső email-üzenet, amelyben a BA információtechnológiai részlegének vezetője arról tájékozatja kollégáit, hogy a szünetmentes áramforrás visszakapcsolása is szakszerűtlenül történt, és ez fizikai károsodást okozott az informatikai rendszerben.

A számítógépes hálózat kiesése elsősorban a BA két legnagyobb londoni bázisrepülőterén, Heathrow-n és Gatwicken okozott súlyos fennakadást. A hiba azonban a BA teljes, globális informatikai hálózatát érintette, ezért sok külföldi repülőtéren is leálltak a British Airways járatai, és a május végi hagyományos háromnapos hosszú hétvégén becslések szerint 75 ezren rekedtek a légikikötőkben.

Heathrow-n és Gatwicken összesen hétszáz járatot kellett törölni, köztük a British Airways több budapesti járatát is.

Alex Cruz, a British Airways vezérigazgatója már szombat este, a Twitter üzenőportálon megjelent videóüzenetében közölte, hogy a hiba elhárításán dolgozó szakértők szerint az informatikai rendszer összeomlásának közvetlen oka áramellátási probléma lehetett.

Cruz azonban akkor még nem részletezte, hogy ez az áramellátási gond hol jelentkezett, és a BA részéről hivatalosan azóta sem közölték a rendszer összeomlásának okát.

Iparági becslések szerint a háromnapos felfordulás miatt a BA 150 millió font kártérítés kifizetésére kényszerülhet.

A British Airways múlt hétvégi közleménye szerint az érintett utasok november végéig igényelhetnek teljes visszatérítést, vagy átfoglalást későbbi járatokra.

A légitársaság kérte utasait, hogy őrizzék meg a felfordulás idején vásárolt élelmiszerek nyugtáit, valamint az általuk igénybe vett tömegközlekedési eszközök menetjegyeit és szállodaszámláikat, mert a BA-től ezekre is visszatérítést kérhetnek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Krónika

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Székelyhon

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

// még több főtér.ro