Ezért a védelmüket szolgáló infrastruktúrát is ki kell építeni az érintett szakaszon.
Nem csupán a legendás román bürokrácia és tehetetlenség bonyolítja az észak-erdélyi autópálya megépítését, hanem a természet is: mint kiderült, a sztráda Bihar megyén átvezető szakaszának megépítésekor azt is figyelembe kell venni, hogy annak környékén ürgepopuláció (Spermophilus citellus) tanyázik.
A figyelembe vétel pedig nem csupán annyit jelent, hogy tudomásul vevően bólintunk, majd ismét beletaposunk a buldózer gázpedáljába: komoly infrastrukturális beruházások is szükségesek a rágcsálók megóvása érdekében.
Mint a Bihar megyei önkormányzat által egy környezetvédelmi szaktanácsadó cég véleménye alapján kiadott engedélyből kiderül, az Almásfegyvernek közelében, ráadásul Natura 2000-es természetvédelmi övezetben élő ürgéket meg kell óvni az autók gerjesztette zaj és rezgések okozta stressztől.
Ennek érdekében biztosítani kell egy átkelőt az ürgék számára, hogy biztonságosan átjuthassanak az autópálya egyik oldaláról a másikra, emellett egy zajvédő falat is fel kell húzni.
Emellett négy kilométer hosszan kerítést is kell húzni, nehogy az ürgék bekolbászoljanak az autópályára, a sztráda menti növényzet nyírását pedig az átlagosnál későbbre kell halasztani, hogy az állatok elrejtőzhessenek benne, illetve táplálkozhassanak.
Ráadásul az ürgék átjáróját – annak érdekében, hogy az állatok könnyebben észrevegyék – napelemes ledekkel kell kivilágítani.
Az almásfegyverneki ürgepopuláció létszámát a szakemberek 100 és 500 közé becsülik. Az ország teljes ürgepopulációja a becslések szerint 34 900 és 42 000 fő lehet. Vagyis a bihari ürgék a teljes populáció legfeljebb 1,19 százalékát teszik ki.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.