Ez áll legalábbis a DIICOT indoklásában.
A két évvel ezelőtt, augusztus 10-én szétvert kormányellenes tüntetés résztvevői sem voltak teljesen ártatlanok – ezt mondja a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) indoklásában, amellyel azt támasztják alá, miért zárták le vádemelés nélkül az ügyet. Mint megírtuk, a DIICOT szerdán közölte, hogy sem a tüntetés szervezői ellen nem indokolt a vádemelés államcsínykísérlet miatt, sem a csendőri vezetők ellen hivatali visszaélésért. Egyedül a tüntetőket súlyosan bántalmazó csendőrök ügyében folytatódik a vizsgálat – ezt viszont átadták a katonai ügyészségnek. Az ügyészség szerint a békés tüntetők sem voltak annyira békések, és erkölcsi felelősség terheli őket, mivel közösséget vállaltak az agresszív tüntetőkkel. Mint ismert, a külföldön élő románok által szervezett kormányellenes tüntetésen a tüntetők egy része egyszer csak kövekkel és üvegekkel kezdte dobálni a csendőröket. Sőt az agresszívabb tüntetők össze is csaptak a rendfenntartó erőkkel, amelyek könnygázzal és gumibottal próbálták visszaverni őket. Az egész végül káoszba fulladt, a csendőrök pedig jóformán válogatás nélkül vertek végig mindenkit, akit értek. A DIICOT szerint az elvileg vétlen tüntetők maguknak keresték a bajt. Nem határolódtak el ugyanis agresszív társaiktól, és nem vonultak vissza, amikor a csendőrök erre szólították őket. Ehelyett láthatóan jól szórakoztak azon, hogy a csendőröket verik, sőt szidták is a rendfenntartó erőket. Mi több: miattuk nem tudták kiemelni a tömegből az agresszívan viselkedő tüntetőket, mivel akadályozták a csendőröket. Ennek eredményeként az ügyészségi indoklás megállapítja: azok is erkölcsileg felelősek a történtekért, akik nem támadtak ugyan a csendőrökre, de bátorították azokat, akik igen. Ezért aztán a csendőrök által megvert járulékos áldozatok egy része nem tekinthető egyben ártatlan áldozatnak is. Most már mindent értünk.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.