// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Az ügyészek azért ejtették a vádakat a szétvert tüntetés ügyében, mert a szétvert tüntetők sem voltak ártatlan bárányok

// HIRDETÉS

Ez áll legalábbis a DIICOT indoklásában.

A két évvel ezelőtt, augusztus 10-én szétvert kormányellenes tüntetés résztvevői sem voltak teljesen ártatlanok – ezt mondja a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) indoklásában, amellyel azt támasztják alá, miért zárták le vádemelés nélkül az ügyet.

Mint megírtuk, a DIICOT szerdán közölte, hogy sem a tüntetés szervezői ellen nem indokolt a vádemelés államcsínykísérlet miatt, sem a csendőri vezetők ellen hivatali visszaélésért.

Egyedül a tüntetőket súlyosan bántalmazó csendőrök ügyében folytatódik a vizsgálat – ezt viszont átadták a katonai ügyészségnek.

Az ügyészség szerint a békés tüntetők sem voltak annyira békések, és erkölcsi felelősség terheli őket, mivel közösséget vállaltak az agresszív tüntetőkkel.

Mint ismert, a külföldön élő románok által szervezett kormányellenes tüntetésen a tüntetők egy része egyszer csak kövekkel és üvegekkel kezdte dobálni a csendőröket.

Sőt az agresszívabb tüntetők össze is csaptak a rendfenntartó erőkkel, amelyek könnygázzal és gumibottal próbálták visszaverni őket.

Az egész végül káoszba fulladt, a csendőrök pedig jóformán válogatás nélkül vertek végig mindenkit, akit értek.

A DIICOT szerint az elvileg vétlen tüntetők maguknak keresték a bajt.

Nem határolódtak el ugyanis agresszív társaiktól, és nem vonultak vissza, amikor a csendőrök erre szólították őket.

Ehelyett láthatóan jól szórakoztak azon, hogy a csendőröket verik, sőt szidták is a rendfenntartó erőket.

Mi több: miattuk nem tudták kiemelni a tömegből az agresszívan viselkedő tüntetőket, mivel akadályozták a csendőröket.

Ennek eredményeként az ügyészségi indoklás megállapítja: azok is erkölcsileg felelősek a történtekért, akik nem támadtak ugyan a csendőrökre, de bátorították azokat, akik igen.

Ezért aztán a csendőrök által megvert járulékos áldozatok egy része nem tekinthető egyben ártatlan áldozatnak is.

Most már mindent értünk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában
Székelyhon

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában

A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.