// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Az SRI-nek eredmény kell, ezért Beke mindenképpen bűnös

// HIRDETÉS

A román hírszerzés és a terrorellenes ügyészség a szakmai tudás és hitelesség hiányát a magyarokat megbélyegző, bombasztikus nyilatkozatokkal próbálja pótolni – hangzott el egy bukaresti vitafórumon.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) önigazolási kényszere miatt kevés esélye van a december óta előzetes letartóztatásban lévő Beke Istvánnak arra, hogy egyhamar szabadlábra kerüljön, függetlenül attól, bűnös vagy sem - vélték annak a pódiumbeszélgetésnek a meghívottai, amelyet szerda este rendeztek a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi férfi ügyéről Bukarestben.

A román Frontline médiaklub által szervezett vitaesten Gabriel Andreescu emberi jogi aktivista megkérdőjelezte a két állami intézmény professzionalizmusát, mert szerinte politikai nyilatkozatot adtak ki szakszerű tájékoztatás helyett. Az ügyészség ugyanis a bizonyítékok ismertetése helyett azt hangsúlyozta, hogy a román nemzeti ünnepen őrizetbe vett kézdivásárhelyi férfi

„a szélsőséges-nacionalista Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) aktivistája, aki Erdélyben revizionista-szeparatista célokat képviselt, és Nagy-Magyarország visszaállítására készült".

Andreescu rámutatott:

a magyar irredentizmus veszélye időről időre központi témává válik a román közbeszédben,

szerinte többnyire olyankor, amikor a kommunista Securitate örökébe lépett, és annak magyarellenességét átörökítő SRI-nek önigazolásra, vagy nagyobb költségvetésre van szüksége. A fórum meghívottai és a közösség soraiból bekapcsolódó résztvevők többször emlegették e tekintetben az 1990-es márciusi marosvásárhelyi etnikai összecsapásokat, amelyek 1990-ben hivatkozási alapul szolgáltak az új titkosszolgálat, a SRI megalakítására.    

Kincses Előd marosvásárhelyi jogász kifejtette: a román titkosszolgálatok kedvenc önigazolási módszere a magyar veszélyre való hivatkozás, mert „könnyű egy nem létező ellenséget legyőzni". Mint mondta: leginkább azt a pirotechnikai szakvéleményt hiányolja Beke István esetében, amely rávilágíthatna, hogyan tudott volna a november 30-án őrizetbe vett gyanúsított fél nap alatt egy működőképes bombát előállítani a lakásán talált petárdákból, hogy azt a december elsejei román nemzeti ünnepen felrobbantsa.

Adrian Szelmenczi az ActiveWatch médiafigyelő szervezet aktivistája a sajtó felelősségéről beszélt, rámutatva, hogy

a „székely terroristáról" szóló híradásokkal a romániai magyar közösség egészét megbélyegezték.

Rámutatott: a magyar veszéllyel való rendszeres manipulálás oda vezetett, hogy ma már bármilyen magyar célkitűzést szélsőséges követelésként félre lehet seperni Romániában, holott minden közösségi program legitim, amíg demokratikus úton próbálják megvalósítani.

A vitaestet moderáló Barabás Balázs újságíró, a Digi 24 hírtelevízió budapesti tudósítója a beszélgetés következtetéseképpen megállapította, hogy a SRI és DIICOT egy olyan ügybe lavírozta bele magát, amelyből már nem tud presztízsveszteség nélkül kihátrálni, így „Beke Istvánnak mindenképpen bűnösnek kell lennie". Ugyanakkor úgy vélte: egyre kevesebben ülnek már fel Romániában a magyar veszéllyel való riogatásnak.

A hivatásuk gyakorlása közben meghalt szabadúszó újságírók tiszteletére 2004-ben létrehozott londoni Frontline klubnak hat kelet-európai országban működik fiókintézménye: a romániai két éve alakult. A román Frontline havonta két-három nyilvános vitát rendez aktuális tabutémákról, amelyeknek ettől az évtől kezdődően az emberi jogok védelmében partnerséget vállaló bukaresti Cseh Központ ad otthont.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro