// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

AZ RMDSZ biztonsági játéka

// HIRDETÉS

Nem akart kockáztatni az RMDSZ a Băsescu államfő fivérének korrupciós ügye miatti román politikai adok-kapok kapcsán. Az elnök lemondását követelő parlamenti szavazáson taktikusan tartózkodott. Kérdés, mi lesz ennek a következménye.

Miután korábban már megégette magát, az RMDSZ most óvatosabban próbál lavírozni a bukaresti pártok közötti politikai adok-kapok közepette: ez szűrhető le abból, hogy a szövetség honatyái tartózkodtak azon a szavazáson, amelyen a parlament két háza az államfő lemondását követelő nyilatkozatot fogadott el.

A nyilatkozatot annak nyomán szavazták meg, hogy az államfő testvére, Mircea Băsescu kapcsán fölmerült a gyanú, hogy közbenjárt egy emberölési kísérlettel vádolt maffiavezér ítéletének enyhítése érdekében.

Az államfővel élesen szemben álló kormányoldal szerint ez árnyékot vet rá is, így már nem képviselheti hitelesen a korrupcióellenes küzdelmet, és az ország hitelét is rontja.

A nem kötelező érvényű nyilatkozat szavazásán a Băsescuhoz korábban közel álló Demokrata-Liberális Párt (PDL) és jelenlegi alakulata, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) nem vett részt, így ellenszavazat nem is volt – a 344 igen voks mellett csupán az RMDSZ 17 tartózkodását rögzítette a jegyzőkönyv.

A szövetség részéről több okból is érthető, miért nem foglalt egyértelműen állást.

Elsősorban egyértelmű, hogy a vezető kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről olyan játszmáról van szó, amelyben fivérén keresztül megpróbálják ellehetetleníteni az államfőt, akinek érintettségére jelenleg semmilyen bizonyíték sincs. Emellett az államfő által eddig képviselt korrupcióellenes küzdelmet is megpróbálják hitelteleníteni.

Román pártok, illetve politikusok közötti leszámolási ügyről van szó, aminek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz, csupán az ellenfél lejáratását célzó politikai gesztus. A PSD így szeretné kikényszeríteni az államfő lemondását, hogy az előrehozott választást még a jobboldali összefogás megszilárdulása és a jobboldali államfőjelölt megnevezése előtt meg lehessen tartani, és ezzel növelje saját jelöltje esélyét.

Egy ilyen kétes ügyben a tulajdonképpen kívülálló RMDSZ számára teljesen fölösleges részt venni, ráadásul a nyilatkozat teljes egészében sérti az ártatlanság vélelmét.

Másodsorban az RMDSZ már több ízben is megégette magát, amikor a román pártok közötti adok-kapokban egyértelműen kiállt valamelyik oldal mellett. 2007-ben hiába vett részt az államfő hivatalából történő parlamenti felfüggesztésében, és hiába kampányolt a leváltása mellett a népszavazáson, a magyarok nem hallgattak rá. Hasonló volt a helyzet 2012-ben is, amikor az államfő menesztése mellett közvetlenül nem kampányoltak ugyan, de amellett igen, hogy a magyarok menjenek el szavazni, ez ugyanis biztosította volna a referendum érvényességét. A magyar polgárok ekkor sem hallgattak rá.

Ugyanez történt a 2004-és és a 2009-es államfőválasztáson is: az RMDSZ a PSD jelöltjének támogatására buzdította szavazót, akik azonban mindkétszer Băsescut választották.

Azóta sok minden megváltozott, Băsescu például magyarellenes retorikával próbálja politikai túlélését biztosítani, de a magyar polgárok többsége ennek ellenére sem látná szívesen, ha az RMDSZ egy ilyen kétes ügyben ismét az államfő ellenfeleivel fogna össze, akik ráadásul különböző ügyekben legalább annyira sárosak, mint Băsescu. (Gondoljunk csak a kormányfő két testület által is egyértelműen bizonyított plágiumügyére, vagy a korrupcióval gyanúsított, de a parlament által az ügyészségi vizsgálattól megvédett honatyákra).
Ebben a helyzetben jobb ötlet volt a biztonsági játék.

Harmadrészt a szerdai szavazás is jó alkalom volt arra, hogy az RMDSZ jelezze: nincs minden rendben a koalíción belül, ideje lenne a kisebbségjogi követelések napirendre vétele. A szavazáson való tartózkodás üzenetként is értelmezhető a PSD irányába: ha ti nem viselkedtek korrekt koalíciós partnerként, mi is meg tudjuk mutatni, hogy nem feltétlenül számíthattok ránk mindenben. Ez még akkor is üzenetértékű, ha amúgy az ellenzéki PNL, amely immár nagyon nem szereti a PSD-t, megszavazta a nyilatkozatot, így nem forgott veszélyben a Băsescu lemondását követelő dokumentum támogatása.

Az RMDSZ tehát biztonsági játékra rendezkedett be, miközben azt is jelezte: bizonyos kérdésekben – ha szemben nem is megy a PSD-vel – hajlandó a koalíciós partnertől eltérő álláspontot képviselni.

A kérdés az, hogyan értékelik mindezt a magyar polgárok, illetve hogy képes-e ily módon engedményeket kicsikarni a szociáldemokratáktól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Krónika

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro