// 2026. április 30., csütörtök // Katalin, Kitti

Az RMDSZ az anyanyelvi oktatás fontosságáról győzködi a magyar szülőket

// HIRDETÉS

Sőt az etnikailag vegyes családokat is arra biztatja, adják magyar iskolába csemetéiket.

Beiskolázási kampányt indított az RMDSZ a március 16-ig tartó beiratkozási időszakban. A szövetség egyik fő célja, hogy az előkészítő osztályokba iratkozó gyermekek számát sikerüljön 9 ezer fő felett tartani – mint tájékoztató levelükben írják, tavaly 9300 előkészítős iratkozott magyar osztályba.

A kampány elsődlegesen a magyar családokat célozza meg, de az etnikailag vegyes családokat is szeretnék meggyőzni arról, hogy magyarul tanulni előny, hiszen aki több nyelven beszél, az ma már könnyebben talál munkát. Ráadásul a magyar iskola nem kerül több pénzbe, viszont a rászoruló diákoknak számos támogatási lehetőség áll rendelkezésükre.

Az a gyermek, aki magyar környezetben nevelkedik, tanuljon magyar iskolában. Az anyanyelvi oktatás nem akadályozza a későbbi érvényesülést, és aki anyanyelvén tanul, más nyelveket is, így a románt is, jobban, könnyebben elsajátítja – biztatja a szülőket a szövetség.

„Gyermekkorunk népmeséit, mondókáit, dalait a magyar osztályban ismertük és szerettük meg. Ezt máshol nem tanították. Ezek az élmények egy életre szólnak. A magyar kultúrával, közösségi élményekkel gyermekeink csak a magyar iskolában találkoznak. Ludas Matyi furfangjait, Mátyás király igazságait, János vitéz hőstetteit, gyermekkorunk népmeséit, kedvenc mondókáinkat és dalainkat a magyar iskolában ismertük és szerettük meg. A román iskolában gyermekeink nem ismerik meg hőseinket, mese- és mondavilágunkat, idegen lesz számukra mindaz a felbecsülhetetlen érték, amely összeköt minket, magyarokat” – fogalmaz a közlemény.

Hangsúlyozzák, hogy 1989 után folyamatosan növekedett a magyar iskolát választó magyar családok aránya, és csökkent a román iskolát választoké – bár a múlt évtized végére ez a növekedés lelassult, főleg a szórványosodás miatt, de sok helyen a magyar iskolák viszontagságos körülményei miatt is. Közben azonban tovább javult az iskolai kínálat, felújítottak, modernizáltak magyar iskolákat, óvodákat, amelyek semmivel sem maradnak el a román intézetektől.

„Szakértők megfigyeltek az utóbbi 1-2 évben egy érdekes tendenciát: a szórványban immár vegyes házasságban él – a párválasztási lehetőségek változása miatt – több olyan magyar személy is, aki ugyan román párt választ magának, de erősebb magyar kötődéssel rendelkezik, és ragaszkodik ahhoz, hogy gyermeke magyar óvodába, magyar iskolába járjon” – áll a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott dokumentumban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Krónika

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni
Székelyhon

Tragédia Erdőszentgyörgynél: hosszú perceken át küzdöttek a motoros életéért, de nem sikerült megmenteni

Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.

// még több főtér.ro