Mégpedig az eredetileg tervezett helyszínre, a Nyugati Pályaudvar falára Budapesten.
Puczi Béla hős volt, aki a magyar emberek védelmére sietett, amikor 1990 márciusában erre nagy szükség volt. A cigányközösség és a magyar emberek hősétől egy emléktáblát megtagadni nagy hiba, vétek – jelentette ki Porcsalmi Bálint. Az RMDSZ ügyvezető elnöke annak kapcsán nyilatkozott erről, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. nem engedélyezte a marosvásárhelyi Fekete Március cigány hőse emléktáblájának október 23-i kihelyezését a Nyugati Pályaudvar falára.
Köztudott, hogy Puczi Béla azoknak a hidegvölgyi cigányoknak volt az egyik vezéralakja, akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején „ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” kiáltással a magyarok segítségére siettek. Áldozatvállalása és hőstette végül nem könnyített életén, csak nehezebbé tette azt – előbb elítélték és börtönbe zárták Romániában, majd szökését követően menekülttáborba került Magyarországon.
„Az RMDSZ jó elhatározásnak tartotta a Roma Sajtóközpont és az Ide Tartozunk Egyesület szándékát, amely Puczi Bélának maradandó emléket állított volna azon a helyen, amely életének utolsó éveiben menedéket biztosított számára. Be kell látnunk, magyar nemzetként nem voltunk elég erősek, és hibáztunk akkor, amikor hagytuk, hogy feledésbe merüljön Puczi Béla és társainak hőstette. Ha ezt jóvá nem is tehetjük, most mindennél fontosabb, hogy halhatatlanná tegyük őket, és kiálljunk a nekik kijáró emléktábla kihelyezése mellett”
– nyomatékosított Porcsalmi Bálint, aki arra is emlékeztetett, hogy szükség idején Puczi Béla és társai számára az RMDSZ biztosított ügyvédet, amely közbenjárt az elítéltek feltételes szabadlábra helyezésében is.
Az ügyvezető elnök rámutatott: az RMDSZ csatlakozik a roma szervezetekhez, azt kéri a MÁV-tól, hogy módosítson legutóbbi döntésén, és engedélyezze az emléktábla kihelyezését a Nyugati Pályaudvar falára:
„Meggyőződésünk, ehhez nem kell megvárni a következő év Roma Büszkeség Napját. Tekintettel arra, hogy Puczi Béla nemcsak a cigány közösség hőse, hanem a magyar nemzeté is, a mi javaslatunk az, hogy az emléktáblát még az idei év magyar büszkeség napján, azaz október 23-án avassuk fel.”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.