// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Az övék itt a tér: gomba módra szaporodnak a centenáriumi szobrok Kolozsváron

// HIRDETÉS

Jobb, ha hozzászokunk: az évszázados várfal előtt ezentúl Iuliu Maniu szobra áll őrt. Közelében már tervezik a Nagy Egyesülés emlékművét.

Kolozsváron az elmúlt évtizedekben változó lendületű, de folyamatos volt a románság szimbolikus térhódítása, nincs ebben semmi újdonság. A centenárium apropóján egész Erdélyre kiterjedő szoborállítási láz Kolozsvár városvezetését is elragadta, így ismét lendületet vett a román történelmi emlékezet térbeliesítése.

A november végén felavatott három egész alakos szobor mellé csatlakozott Iuliu Maniu erdélyi román jogász, politikus, Románia egykori miniszterelnöke is, akinek a szobrát kedden a Szabók bástyája közelében avatták fel. Maniu a gyulafehérvári nemzetgyűlés egyik szervezőjeként a románok egyik hősének számít. Magyar szempontból azonban említésre méltó, hogy sohasem tisztázták kapcsolatát a róla elnevezett félkatonai csapatokkal, akik 1944-ben sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követtek el az erdélyi magyar lakosság körében. Mindenesetre, szobrának felavatásán a teljes kolozsvári és Kolozs megyei román egyházi és világi elöljáróság felvonult, de jelen volt Emil Constantinescu volt államfő is.

A múlt év végén a Bocskai (Avram Iancu) téren, az ortodox katedrális előtt Nicolae Ivan, Kolozsvár első ortodox püspöke és Bartolomeu Anania későbbi kolozsvári püspök, metropolita – aki állítólag együttműködött a Szekuritátéval – szobrát helyezték el, míg a Deák Ferenc (Eroilor) utcán Iuliu Hossu görögkatolikus püspöknek állítottak emléket. Ő volt az, aki 1918. december 1-jei gyulafehérvári gyűlésen felolvasta az Erdély Romániához csatolásáról szóló kiáltványt, igaz, később alaposan meghurcolták, mivel nem értett egyet azzal, hogy a román görögkatolikus egyház betagolódjon az ortodox egyházba. A három szobor mintegy 270 ezer euróba került, de a költségekhez elviekben az egyházak és magánadományozók is hozzájárultak.

Iuliu Hossu szobra a Deák Ferenc utcában | Fotó forrása: Emil Boc Facebook-oldala

Az Avram Iancu nemzetközi repülőtér sem maradhatott ki azon intézmények sorából, amelyek emléket állítanak a Nagy-Egyesülés századik évfordulójának: itt egy Decebal mellszobrot lepleztek le tavaly novemberben.

A centenáriumi tervek között még szerepelt egy Ion I.C. Brătianu-szobor és egy gigantikus Nagy Egyesülés emlékművének elhelyezése is. Utóbbira még a tavaly kiírtak egy ötletbörzét és elkülönítettek 250 ezer lejt, várhatóan a Heltai (Cipariu) téren helyezik majd el. Ha egyáltalán elkészül.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro