// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Az ország legtöbb iskolája újranyit februárban, de Kolozs vagy Temes megyében nem ilyen rózsás a helyzet

// HIRDETÉS

Ahol háromnál magasabb a fertőzési ráta, ott csak az ovisok és az elemisek járhatnak majd be.

A legtöbb iskolában becsengetnek február 8-án, a második félévtől, ha a járványszámok nagyjából úgy alakulnak, ahogy az utóbbi hetekben, és nem ugrik meg a fertőzésszám. Klaus Iohannis ezt azután jelentette be, hogy egyeztetett a miniszterelnökkel és az oktatási, valamint az egészségügyi miniszterrel.

Gyakorlatilag visszatérünk a korábban már bevezetett három forgatókönyves meséhez, amihez kiegészítésnek csatoltak még egy alternatívát:

  • a zöld forgatókönyv azokra a településekre lesz érvényes, ahol a fertőzési ráta kisebb, mint 1 – ebben az esetben az összes ovi és iskola nyitva lesz
  • a sárga forgatókönyv (ha a település fertőzési rátája 1–3 között mozog) szerint az ovisok, az elemi iskolások (1–4. oszt.), valamint a végzősök (8. és 12. osztályok) jelennek meg földi porhüvelyükben az oktatási intézményekben, a többiek otthonról tolják
  • a vörös forgatókönyv (3 fölötti ráta) esetén csak az ovisok és az elemisek járnak be
  • ha viszont az ezer lakosra jutó fertőzöttek száma nagyobb, mint 6, akkor mindenki otthon csücsül, és online sulizik tovább, és maga a település is vesztegzár alá kerül

Jelen pillanatban Ilfov, Temes és Kolozs megyékben, valamint Bukarestben haladja meg a hármat a fertőzési ráta, így itt esedékes a vörös forgatókönyv, de persze február 8-ig még jócskán megváltozhat a leányzó fekvése.

Az egyetemek maguk dönthetnek az oktatás módjáról az egyetemi autonómia jegyében.

Iohannis azt is mondta, hogy a fent vázoltak csak akkor érvényesek, ha nem romlik drasztikusan a járványhelyzet – február 2-án hozzák meg a végleges döntést az akkori számok tükrében –, így mindenki tartsa be a járványszabályokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen
Székelyhon

„Ilyen még Ceaușescu idején sem volt” – Háromszéken is tiltakoznak a tanügyi megszorítások ellen

Káosz és bizonytalanság előzi meg az idei tanévkezdést a kormány megszorító csomagja miatt. A feszültség Háromszéken is nő: a szakszervezetek pár nap múlva tüntetni készülnek, és a tanévkezdésre időzített sztrájkhoz is gyűjtik az aláírásokat.

// még több főtér.ro