Ha nem is nagy arányban, de legyőzte Európa-barát ellenfelét.
Keleti irányba fordulhat a Moldovai Köztársaság, miután az elnökválasztás vasárnap megrendezett, második fordulóját ha nem is nagy fölénnyel, de az oroszbarát szocialisták jelöltje, Igor Dodon nyerte.
A moldovai Központi Választási Bizottság (CEC) adatai szerint a szavazatok 99,95 százalékos feldolgozottsága mellett Dodon 52,27 százalékkal győzött, míg Sandu a voksok 47,73 százalékát kapta.
A részvételi arány 53 százalékos volt.
A győztes Dodon gratulált ellenfelének, és nyugalomra intett. Közölte, minden moldovai elnöke akar lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak, függetlenül attól, hogy kik keleti és kik nyugati orientáltságúak. Hozzátette: hajlandó megfontolni a Sandut támogatók óhajainak teljesítését is.
Maia Sandu ugyanakkor azzal vádolta meg az ország hatóságait, hogy meggátolták a polgárokat szavazati joguk gyakorlásában. A külföldi szavazókörökben ugyanis óriási sorok alakultak ki, és volt, aki nem is szavazhatott, mivel minden egyes szavazókörbe csupán háromezer szavazólapot szállítottak ki, így volt, akinek már nem jutott. Ez történt Bukarestben és Londonban is.
Emellett olyan vádak is elhangzottak, hogy a szakadár, orosz többségű Transznisztria polgárait buszokkal szállították szavazni.
Sandu lemondásra szólította a külügyminisztert és a CEC vezetőjét.
A rendellenességek miatt a CEC székháza előtt fiatalok egy csoportja tüntetésbe kezdett.
A szintén oroszbarát kommunista pártból 2011-ben kilépett, közgazdász végzettségű, 2006 és 2009 között gazdasági miniszterként tevékenykedő Dodon a kampány során többek között felvetette a Moldova és az EU közötti társulási szerződés felmondását, az orosz vezetésű vámunióhoz való csatlakozást, valamint a transznisztriai válság föderalizáció útján történő rendezését. Emellett közölte, betiltja, hogy az iskolákban Románia történelmét oktassák, helyette Moldova történelmének az oktatására térne át. Azt is leszögezte, hogy az ő anyanyelve nem a román, hanem a moldovai nyelv.
Ugyanakkor az első forduló után úgy nyilatkozott: nem akar szembe fordulni Európával, nem szeretné például, ha ismét vízumkényszert vezetne be az EU a moldovai állampolgárokkal szemben.
Dodon amúgy a harmadik, a nép által választott elnök, ugyanis 2000 után a parlament választotta meg az ország államfőjét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.