// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Az Iszlám Állam vállalta magára az ansbachi robbantást

// HIRDETÉS

És a merénylő is felesküdött a terrorszervezetnek, bár valószínűleg nem állt azzal közvetlen kapcsolatban. Szinte két hete utasították ki másodjára Németországból.

Magára vállalta hétfőn az Iszlám Állam az ansbachi robbantást – írja az Agerpres hírügynökség a Reuters és az AFP értesülésére hivatkozva. A nemzetközi hírügynökségek a dzsihadista szervezethez közelálló AMAQ hírügynökség információit közölték.

Eszerint az Iszlám Állam azt állítja, az ansbachi belvárosi fesztivál közelében robbantó, 27 éves szír menedékkérő a szervezet egyik „katonája” volt, aki válaszolt a terrorszervezet felhívására, hogy olyan országokban kövessenek el merényleteket, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak Irakban és Szíriában.

Az elkövető Iszlám Államnak tett hűségesküjét, pontosabban az arról készült videófelvételt megtalálták a férfi telefonján – jelentette be Bajorország belügyminisztere, Joachim Hermann. A nyomozás első megállapításai nagyon erősen abba az irányba mutatnak, hogy szélsőséges iszlamista eszméktől sarkallva elkövetett öngyilkos merénylet történt, arra utaló jeleket viszont nem találtak, hogy az tettes közvetlen kapcsolatban állt iszlamista terrorszervezetekkel – mondta.

Szakértők szerint a közelmúlt merényleteit Európában nem közvetlenül az Iszlám Állam szervezte, de inspirálhatta azokat, és azzal igyekszik kompenzálni az iraki és szíriai frontokon elszenvedett vereségeket, hogy magára vállalja a felelősséget ezekért az európai merényletekért.

A vasárnap éjszakai robbantásban

egyedül az elkövető halt meg, 15 személyt megsebesített. Négy sérült állapota súlyos a legújabb híradások szerint. A támadó egy zenei fesztiválra akart bejutni, melyen mintegy 2500-an vettek részt, de nem engedték be a helyszínre, mert nem volt belépője. Közel fél órával azután, hogy a bejáratnál visszafordították, önmagát robbantotta fel. 

Míg az elején nem volt világos, hogy a férfi eleve öngyilkos akart lenni, vagy másokkal is végezni akart, most már azt tartják valószínűbbnek, hogy a minél nagyobb pusztítás volt a célja, mert az általa ferobbantott pokolgépben erre a célra alkalmas, éles fémdarabokat találtak. A férfi németországi otthonában erőszakos videókat, bomba készítéséhez szükséges anyagokat: például sósavat, egy tartályban dízel üzemanyagot, drótokat, elemeket és egy forrasztópákát is találtak. 

Korábban már kétszer próbált öngyilkos lenni, rövid ideig ezért kórházi kezelést is kapott. A rendőrség ismerte, kábítószerrel való visszaélés és kényszerítés miatt folytattak eljárást ellene.

A férfi két évvel ezelőtt érkezett Németországba

Aleppóból, ahol háborús sebesüléseket is szerzett: a boncolás szerint több repeszdarab volt a lábában. Menedékkérelmet nyújtott be, amelyet viszont a német hatóságok egy éve elutasítottak.

A dublini egyezmény értelmében Bulgáriába kellett volna kitoloncolni, mivel ott menedékjogot kért, és oltalmazotti státust kapott. Felszólították az ország elhagyására, de kitoloncolásától végül a labilis lelki állapotát igazoló orvosi dokumentumok alapján ideiglenesen eltekintettek. Azonban a türelmi idő lejárt, és alig két héttel a robbantás előtt, július 13-án újból felszólították, hogy 30 napon belül hagyja el Németországot és figyelmeztették, hogy kitoloncolják, ha nem távozik önként – tisztázta a korábban homályos részleteket Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter berlini tájékoztatóján.

Németország tavaly augusztusban felfüggesztette a dublini egyezmény alkalmazását az oda érkező menekültek nagy száma miatt – írja a Mediafax. A menedékkérelmek elbírálása szövetségi eljárás Németországban, a kiutasítás viszont már tartományi feladat.

A katonaságot is bevetnék a bajorok

A tartományi belügyminiszter, a jobbközép CSU politikusa arról is beszélt, hogy Németország integrációs képessége nem határtalan, ezért meg kell vitatni, hogy milyen változtatásokra van szükség a menekültügyi szabályozásban, főleg a bűnelkövetővé váló emberek kitoloncolását illetően. A változtatásoknak a közbiztonság erősítését kell szolgálniuk – mondta Joachim Hermann.

Meg kell erősíteni a rendőrséget is, az alapfelszerelés részévé kell tenni a golyóálló mellényt és sisakot és több páncélozott járművet kell szolgálatba állítani, és terrorveszély esetén rendőri felügyelet alatt a Bundeswehr – a német hadsereg – egységeit is be kell vetni.

Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter berlini tájékoztatóján hangsúlyozta: érthető, hogy sokakat elbizonytalanítanak az utóbbi napok eseményei, de „jogállamunk erős”, és nem kell változtatni a szabadságon alapuló életformán, de „a higgadtság fontos és szükséges erény a mostani hangulatban”. Egyben bejelentette, hogy megerősítik a szövetségi rendőrség jelenlétet a pályaudvarokon és repülőtereken, kikötőkben, forgalmas helyeken.

Arra a kérdésre, hogy az utóbbi napok támadásai után tartható-e még Angela Merkel kancellár híres állítása, miszerint Németország megbirkózik a menekültválsággal, a miniszter kiemelte, hogy az ansbachi robbantás és a reutlingeni támadás elkövetője is jóval a menekültválság tavaly őszi elmélyülése előtt érkezett, a lehető legalaposabb biztonsági ellenőrzés alá vették őket, és nem találtak terrorista kapcsolatokra utaló jeleket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro