// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Az idei Kolozsvári Magyar Napok olyan lesz, mint egy közösségi érettségi vizsga

// HIRDETÉS

Fegyelmezetten, maszkban, előzetes helyfoglalással látogathatjuk majd a rendezvényeket. Ha lemaradunk, akkor online követhetjük az eseményeket.

A járvány miatt egészen rendhagyó Kolozsvári Magyar Napokra készülhetünk. Egyrészt három napos lesz (augusztus 19–21.), másrészt nem lesznek tömegrendezvények, és a kiscsoportos összejöveteleket is különleges óvintézkedések és szabályok betartása mellett, előzetes helyfoglalással lehet majd látogatni.

A 11. Kolozsvári Magyar Napok jelmondata: „Ami belefér!” – ez is jelzi, hogy nem minden fog beleférni, de a szervezők kihozzák a maximumot a lehetőségekből. Alaposan megtervezték a járványszabályok szigorú betartását, ugyanakkor alternatív forgatókönyvet is kidolgoztak a járványhelyzet súlyosbodása esetére.

Azt kérik a majdani résztvevőktől, hogy  – ahogyan eddig is tették – mutassanak példát azzal, hogy maradéktalanul betartják a szabályokat. Ilyen értelemben a Kolozsvári Magyar Napok idei kiadása egyfajta közösségi érettségi vizsgaként is felfogható, ami alkalmat ad arra, hogy megmutassuk, fegyelmezett, rendszerető közösség vagyunk.

A jelenlegi jogszabályok szerint legtöbb 500 fő részvételével lehet rendezvényeket szervezni, így nem lesznek a nagyszabású főtéri koncertek, de kisebb eseményeket lehet tartani.  Jó hír, hogy aki lemarad, az online követheti majd a történéseket. Az élő közvetítés a három nap során folyamatosan elérhető lesz. Ha esetleg a súlyosbodó járványhelyzetből fakadóan végképp lehetetlenné válik a közönség részvétele az egyes eseményeken, ez a folyamatos online jelenlét lesz az, amely lehetővé teszi, hogy – otthonaink biztonságából – bekapcsolódhassunk a Magyar Napok programjaiba.

Néhány istentisztelet kivételével nem lesznek zárt térben zajló rendezvények, felejtsük el a lacikonyhákat, a borutcát, a kézműves vásárt, sport- és gyermekprogramokat, a hajnalba nyúló csápolásokat. Mivel nem lehet előre tudni, hogy milyen beutazási feltételek lesznek, idén még nagyobb hangsúly kerül a helyi kulturális kínálatra.

A jelen állás szerint a rendezvénysorozat fő helyszínei: a Főtér, a Farkas utcai templom, a Romkert, a Szentegyház utca 4. szám alatti udvar, valamint a Bánffy-udvar.

A főbb tudnivalók

  • A résztvevőknek ingyenes, névre szóló jegyet kell váltaniuk online (az erre a célra megjelölt internetes felületen) vagy személyesen a jegypénztár(ak)nál.
  • A programokra csak az azokra érvényes belépőjeggyel lehet elmenni.
  • A programok végén a résztvevők kötelesek elhagyni a rendezvények helyszínét azért, hogy a szervezők fertőtleníthessenek.
  • A programok helyszínén nem lehet majd kiváltani az ingyenes jegyeket, viszont a már lefoglalt ‒ illetőleg a még rendelkezésre álló, szabad ‒ helyek száma folyamatosan nyomon követhető lesz a honlapon.
  • A regisztráció két héttel a rendezvény előtt kezdődik, s ezt megelőzően lehetőség nyílik a teljes programkínálat részletes tanulmányozására. A 11. Kolozsvári Magyar Napok programkínálatát a tervek szerint augusztus első napjaiban teszik közzé.
  • Kötelező lesz a védőmaszk viselése.
  • A programokra ellátogató érdeklődőknek érkezésük után fertőtleníteniük kell a kezüket, valamint kötelező lázmérésen kell részt venniük.
  • Az eseményeken a jogszabályban előírtak értelmében megfelelő számú – és egymástól a megkövetelt távolságra elhelyezett – ülőhelyet biztosítanak a résztvevőknek.
  • A mozgáskorlátozott személyek számára külön ülőhelyeket tartanak fenn.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro