// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Az év elején kevesebben haltak meg, mint tavaly, most meg már többen halnak meg, mint tavaly

// HIRDETÉS

Júliusban például 10 százalékos volt a növekedés.

Az Országos Statisztikai Intézet havi jelentése szerint idén júliusban elég látványosan megugrott az elhalálozások száma az előző hónaphoz, de 2019 júliusához képest is. Idén júliusban 22 417-en hunytak el az ország területén, 10 százalékkal, 2112-vel többen, mint tavaly ilyenkor, és 1344-el többen, mint egy hónappal korábban, 2020 júniusában.

Már júniusban egy mintegy 2,5 százalékos növekedés mutatkozott ezt a számot (21 073) illetően az előző év júniusához képest (20 529).

A mostani növekedés azért is érdekes, mert az év első 6 hónapjában mintegy 6000-el (4%-kal) kevesebben vesztették életüket, mint 2019 első félévében. Ebből a vírustagadók természetesen azt a következtetést vonták le annak idején, hogy vírus márpedig nincs, de mondjuk ők ugyanezt a következtetést vonják le abból is, ha két piros után három zöld autót látnak elmenni az utcán.

Magyarázat lehet az év eleji visszaesésre az, hogy a szükségállapot és a kijárási tilalom, illetve az akkor még általános (mára egyre enyhébb) víruspánik miatt megbénult az élet, kevesebb baleset volt stb., azóta azonban valamelyest visszatértünk a régi kerékvágásba.

A Libertateának nyilatkozó járványszakértő – akinek a nevét elfelejtették közölni – azonban rámutatott: korai lenne még bármilyen következtetést levonni a jelenséggel kapcsolatban, hiszen a járvány még nem ért véget, és nem látunk tisztán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro