// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

Az EU-s pénzek 70 százalékát költjük el

// HIRDETÉS

Legalábbis ez az illetékes miniszter optimista becslése. Korrupció, felkészületlenség miatt hagyjuk Brüsszelnél a szinte 20 milliárd euró harmadát.

Románia várhatóan mintegy 70 százalékát használja fel év végéig a 2007-2013-as költségvetési ciklusból  származó uniós pénzeknek - jelentette ki csütörtökön Marius Nica európai pénzekért felelős miniszter. A tárcavezető egy konferencián beszélt erről. 

Mint mondta, ez az arány becslés, ami az uniós alapok haszonélvezőitől származó információkon alapszik. Románia azért használhatja még az idén is a 2013-ban véget ért uniós költségvetési ciklusból származó pénzeket, mert két éves haladékot kapott az Európai Bizottságtól. Ezt azt követően kapta, hogy hét év után meglehetősen alacsony volt az uniós pénzek lehívását jelző abszorpciós rátája. 

Az év elején a román kormány 80 százalékos abszorpciós rátát tűzött ki célul. A fel nem használt összeget Bukarest elveszíti.

A miniszter szerint ez nem olyan rossz eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy Románia 2007 és 2013 között hívhatott le először uniós pénzeket. Szerinte más országok is hasonlóan teljesítettek, amikor először nyílt lehetőségük európai pénzek lehívására, és példaként Lengyelországot említette.

Victor Ponta miniszterelnök a hét elején egy televíziós műsorban kijelentette: a román kormány 3,3 milliárd euró értékű számlákat azért nem küldhet Brüsszelnek elszámolásra, mert ügyészségi vizsgálatok tárgyát képezik.

Bukaresti elemzők szerint Románia főleg a bürokrácia, a központi államapparátusban dolgozó hivatalnokok felkészületlensége, a rossz közbeszerzési törvények, valamint a korrupció miatt nem tudta felhasználni maradéktalanul a Brüsszel által rendelkezésére bocsátott strukturális és kohéziós alapokat.

A 2007-2013-as költségvetésben 19,8 milliárd euró áll Románia rendelkezésére a strukturális, kohéziós alapokból. A 2014-2020-as uniós költségvetésben tíz százalékkal többet, 21,82 milliárd eurót különítettek el Bukarest számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.