// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Az eső ellenére folytatódnak a tüntetések

// HIRDETÉS

Kisebb létszámban vonultak utcára az emberek, de ma is leváltanák a kormányt.

Pár százas, pár ezres létszámú tüntetések zajlanak ismét az esti órákban Románia nagyobb városaiban. Ez a Btk-módosító rendelet kiváltotta tiltakozássorozat nyolcadik estéje. Bukarestben mintegy öt-hatezren tüntetnek a Victoria téren a kormány ellen, és nagyjából kétezren a Cotroceni palota előtt Klaus Iohannis államfő ellen.

Az államfő ma egyébként felszólalt a parlamentben is, korrekt kormányzásra szólította fel a választásokat nemrég megnyerő Szociáldemokrata Pártot, de annak honatyái kivonultak a teremből.

fotó: Szabó Tünde

„Elvesztettem a bizalmamat a kormányban. Semmisnek nyilvánítom” – hangzott a legtömörebb beszéd Kolozsváron, ahol a Főtérre ismét jó minőségű hangosítást biztosítottak annak a mintegy kétezer embernek, aki a csepergő eső ellenére is kijött tiltakozni.

A show-t ma is Bob Rădulescu színész, humorista vezette, és felvetette annak ötletét, hogy az állampolgárok egyféle tanácsát kellene létrehozni a városban, amely nyomást gyakorolna a politikusokra a méltányos és átlátható döntések érdekében, hogy a polgárok ténylegesen azt érezzék, hogy választottaik őket képviselik. Kérte a jogászokat a tiltakozók közül, hogy segítsenek ennek törvényes és alkotmányos formát találni. (Mondjuk épp erre való a tüntetés és a pártalakítás, de most nem vitatkozunk az utca hangjával.)

fotó: Bethlendi Tamás

A nyitott, bárki által igényelhető mikrofonba felszólalók korrektséget és átláthatóságot követeltek a kormányzásban, és mindennek előtt a Grindeanu-kormány lemondását.

Ezen kívül olyan konkrét politikai döntéseket is követeltek, mint kötelezővé tenni a részvételt a választásokon, vagy hogy ne tölthesse be a nép ügyvédjének tisztségét olyan ember, aki korábban politikai párt tagja és / vagy vezetője volt. A divergáló, kváziértelmetlen mondatokba csavarodó beszédeket „Köszönjük!” kiáltásokba és ütemes skandálásba fojtották.

fotó: Szabó Tünde

A kolozsvári tiltakozók nyolc óra után elindultak ismét körbesétálni a központot. A Főtéren addig is vetítik a „Kitartunk! Folytatjuk!” feliratokat a képzőművészeti egyetem homlokzatára, amíg a tiltakozók a környező utcákra viszik el ugyanezeket táblákon.

Este kilenc után nem sokkal értek vissza a Főtérre, ahol felzúgott a „Lemondást! Lemondást!” és az Együtt megmentjük Romániát”. Nagy üdvricsaj követte a bejelentést, hogy holnap is kijönnek, illetve hogy hétvégén ismét megatüntetések várhatók. Addig pedig viselje mindenki bátran a fehér karszalagot #rezist felirattal, biztattak a felszólalók. A mai megmozdulás fél tíz körül ért véget.

Más városokban is tüntetnek, Konstancán százötvenen, de például Iași-ban, ahol havazik, négyszáz fő vonult ki a főtérre a Digi 24 hírtelevízió becslése szerint. Ploiești-en 200-an, Brassóban 400-an, Nagyszebenben kétezren követelik a kormány távozását, Nagyváradon – ahol szintén havazik – ötvenen, Besztercén mintegy százan – írja az Agerpres hírügynökség. Szintén az állami hírügynökség jelenti, hogy Déván és Târgoviștén is húsz-húsz ember tüntetett ma este.

fotó: Bethlendi Tamás

fotó: Szabó Tünde

 Ő is megmenti Romániát. Erdély László alkotása

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.