// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Az erdélyi magyarság megfélemlítése és elnyomása ellen vonultak utcára Marosvásárhelyen (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Keményre sikeredett a Székely Szabadság Napja.

Székelyföld területi autonómiáját és a „székely terroristák” szabadon bocsátását követelte a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen összegyűlt többezres tömeg.

A közfelkiáltással elfogadott petícióban a tüntetők kijelentették: tiltakoznak „a román állampolgárságú magyarok elnyomása, a magyar közösség megfélemlítése” ellen.

Majd a tömeg a prefektúrához indult, hogy átadják a petíciót

a kormány megbízottjainak.

Az MTI szerint a dokumentum hiteltelennek nevezi az EU soros elnökségét ellátó Románia jelmondatát, miszerint „A kohézió európai érték”. A szlogennel ellentétben a bukaresti kormány szándékosan elszegényíti a Székelyföldet és ehhez uniós eszközöket is igénybe vesz.

Bukarest hagyjon fel ezzel a gyakorlattal és kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, követelték a tüntetők.

A székely nép nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról,

mivel ez a törekvés nem jelent fenyegetést senki számára, jelentette ki a Postaréten Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke „a székely jövőépítés első európai sikereként” értékelte, hogy a luxemburgi bíróság az SZNT-nek adott igazat az Európai Bizottsággal folytatott jogvitában.

Tőkés László arról beszélt, hogy a centenáriumot ülő román hatalom „fesztív” magyarellenességben éli ki magát, és

nem akarja megérteni, hogy az erdélyi magyarok nem akarnak a szászok és svábok sorsára jutni.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra is kitért, hogy a román hatalom igazságtalanul börtönözte be a terrorváddal elítélt székelyeket, hogy megfélemlítse a szabadságáért és autonómiáért kiálló székely népet.

Fotók: Erdély László

A székely szabadság napja alkalmából rendezett marosvásárhelyi megemlékezésre és autonómiatüntetésre több ezer helyi és Erdély számos más településéről érkezett demonstráló gyűlt össze az 1854-ben kivégzett székely vértanúk emlékművénél.

A tömeg magyar és székely zászlókat lengetett, többen autonómiát követelő feliratokat emeltek a magasba, rezesbandák toborzókat, indulókat játszottak. A felháborodást növelte a marosvásárhelyi városvezetés barátságtalan gesztusa, hogy térrendezéssel oktogonná alakította az emlékmű körüli csillagot, és a közeli csorgó mellől eltávolította a „Székely vértanúk kútja” feliratot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro