// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Magyarország

Az EMNT 44 ezer embert ért el regisztrációs kampányával

Az RMDSZ Eurotrans Alapítványa pedig 35 ezer erdélyi magyarnak segített a regisztrációban.

Negyvennégyezer embert ért el az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a magyarországi parlamenti választásokra vonatkozó regisztrációs kampánya során – közölte a szervezet, amelynek ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina szerdán tartott sajtótájékoztatót ezzel kapcsolatban.

„Tavaly ősz óta 44000 személlyel sikerült kapcsolatba lépnünk a regisztráció okán, s ennek eredményeként 35521 embernek ellenőriztük is a regisztrációját. A választói névjegyzékbe 7115 új személynek segítettük a regisztrációját, a hátralévő hat hétben pedig tovább folytatjuk a munkát irodáinkban, telefonos kapcsolatfelvétellel és a terepen is” – mondta az EMNT ügyvezető elnöke, kiemelve, hogy március 24-ig lehet még regisztrálni.

Sándor Krisztina hozzátette: mivel a 2014-es országgyűlési választásokat és a 2016-os népszavazást megelőzően is hasonló feladatokat láttak el, már komoly tapasztalatuk van e téren és a levélszavazatok begyűjtésében is.

Mint mondta, a legbiztonságosabb módja a voksok célba juttatásának az, ha az emberek eljuttatják a szavazatot és azonosító nyilatkozatot tartalmazó lezárt borítékot a legközelebbi EMNT Demokráciaközpontba, ahonnan majd elszállítják a csíkszeredai, illetve a kolozsvári főkonzulátusokra.

Segít a regisztrációban az RMDSZ is
Az Eurotrans Alapítványa eddig 35 ezer erdélyi magyar regisztrációját tette lehetővé.
Nagy Zoltán Levente alapítványi elnök szerint a tájékoztatással párhuzamosan a névjegyzékbe való felvétel folyamatát helyi irodáikban és ingyenes telefonszámon könnyítették meg, ezt pedig egy olyan közel három hónapos időszak követte, amikor otthonukban keresték fel az erdélyi magyarokat, és segítették regisztrációjukban.
Az alapítványi elnök hangsúlyozta, hogy a szavazólapok postázása március közepén kezdődik a regisztrációkor megadott címekre. A szavazólapot többféleképpen lehet visszaküldeni. „Mi azt javasoljuk, hogy valamelyik Főkonzulátusra vagy az RMDSZ helyi irodáinak valamelyikéhez juttassák el. A Szövetség munkatársai a szavazólapok begyűjtésében is segítenek. A határidő szoros, ezért nem javasoljuk, hogy a postai úton való visszaküldést válasszák azok, akik részt vennének a választásokon” – figyelmeztetett Nagy Zoltán Levente.
Az Eurotrans Alapítvány 2017 júliusától segíti az erdélyi magyarokat a magyarországi választásokra való regisztrációjukban.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro