// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Az emberek majdnem fele kevesebb pénzt tud a karácsony megünneplésére szánni, mint tavaly

// HIRDETÉS

Alaposan érezteti hatását a válság Romániában is.

Sokak számára tényleg kicsi lesz az idei karácsony az általános infláció és az energiahordozók árának emelkedése miatt: a romániai polgárok közel fele kevesebb pénzt tud költeni az idei ünnepen, mint tavaly.

A CEC Bank és a Finzoom pénteken ismertetett tanulmánya szerint a válaszadók 82,7 százaléka otthon ünnepel.

A karácsonyra szánt költségvetés átlagos összege 1090 lej, ami ugyan 7 százalékkal több, mint tavaly, azonban ebben vaskosan benne van az infláció is.

Ez abból is kiderül, hogy csupán a megkérdezettek 25,4 százaléka mondta azt, hogy több pénzt tud az idei karácsonyra szánni, mint tavaly.

Az emberek közel fele, 46,8 százalék viszont olyan helyzetbe került, hogy csökkentenie kellett az ünnepi büdzsét.

22,6 százalék ugyanannyit költ idén is, mint tavaly.

Arra a kérdésre, hogy miért tudnak kevesebbet költeni az emberek, az előre várható válaszok születtek: a rezsiköltségek növekedése miatt 40,3, az élelmiszeráraké miatt 34,6, az üzemanyagé miatt pedig 17,7 százaléknak jut kevesebb pénz az ünnepi büdzsére.

A válaszadók 44,5 százaléka a fizetéséből, 40,5 a megtakarításaiból, 7 százalék pedig hitelből finanszírozza a karácsonyozást. 8,1 százalék viszont arra számít, hogy karácsonyi prémiumot kap.

A legtöbb pénzt az ünnepi étkezésekre költik

– ez a válaszadók 50,4 százaléka számára prioritás, míg 44,23 százalék költi ajándékra az ünnepi büdzsé nagyobbik részét.

A válaszadók 27,7 százaléka kevesebb mint 300 lejt szán az ünnepre, 38,3 százalék 300 és 600 lej közé lőtte be a költségeket, míg 34 százalék 600 lejnél többet költ majd.

A válaszadók többsége, 57,3 százalék azt mondta: kevesebb mint 500 lejt költ ajándékokra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro