// 2024. október 7., hétfő // Amália
Románia

Az autópályák kárára faragja a költségvetést a kormány

A fejlesztésekre szánt összegekből állják majd a közbéreket, amelyek kifizetésére állítólag nincs már pénz.

Pénteken megszavazta a kormány a költégvetés-kiigazítást, olyan fontos állami intézményektől vonva meg az el nem költött pénzt, mint például a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR), mely a múlt hónap végéig a rendelkezésére álló összegnek mindössze 44 %-át költötte el. Ebből - és az összes többi forrásmegvonásból - fedezik majd a közbérek kifizetését: minden egyes megspórolt kilométer az építendő autópályákból hozzájárul a kormány által nagylelkűen megemelt bérek kifizetéséhez, írja a Digi 24.

Összegzésük szerint a CNAIR októberig a folyamatban lévő 122 beruházásra 1,04 milliárd lejt költött el a 2,33 milliárd lejből. Ez az utóbbi leggyengébb teljesítménye, hiszen

  • 2014 év végéig 3,83 milliárd lejt költöttek el (a 3,93 milliárdból),
  • 2015-ben 2,36 milliárdot (a 3,34 milliárdból),
  • 2016-ban 2,07 milliárdot (2,34 milliárdból),
  • 2017-ben 1,67 milliárdot (az 1,75 milliárdból).

Az év végéig még másfél hónap van, ez idő alatt még megemelkedhet az elköltött pénz aránya amennyiben a megbízott építkezési vállalatok kiszámlázzák az építkezések költségeit, de kevésbé valószínű, hogy ezzel együtt a rendelkezésükre álló pénz felét el tudják költeni, állapítja meg a Digi 24.

Az alábbi beruházásokból a következő összegeket költötték el eddig:

  • az erdélyi autópályára szánt 428 millió lejből 259 millió lejt;
  • a Bukarest-Brassó autópályából 104 millió lejből 46 millió lejt;
  • a bukaresti körgyűrű esetében 69,7 millió lejből 2,9 millió lejt;
  • a szucsávai körgyűrű esetében 30,6 millió lejből 0,47 millió lejt;
  • Bukarest déli körgyűrűje esetében 30 millió lejből 3,2 millió lejt;
  • a Câmpulung és Brassó közötti 73-as országút esetében (mely a törcsvári kastély felé vezet) 61,31 millióból 12,68 millió lejt;
  • a nagykárolyi kerülőútra szánt 20,95 millió lejből 94 ezer lejt;
  • a Bukarest és Adunații Copăceni közötti országútra szánt 50,92 millióból 11,53 millió lejt;
  • Marosvásárhely körgyűrűjére szánt 19,14 millió lejből 187 ezer lejt.

Mindegyik esetben az év végéig elköltött összegek függvényében döntenek a költségmegvonásról.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)
Krónika

Tök jó természetes szivacsot készít luffatökből a bihardiószegi házaspár (VIDEÓ)

Az erdélyi piacon újdonságnak számító luffatök feldolgozására vállalkozott egy bihardiószegi pár. A növényből a mesterséges szivacs természetes alternatíváját állítják elő, amire egyre nagyobb az érdeklődés. Videós összeállításban mutatjuk be őket.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro