// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Az állam szert tenne a Föld bölcsességére

// HIRDETÉS

Nem feltétlenül bölcsülés céljából, de az állam megvenné Brâncuși-nak, az emigráns művésznek ezt a munkáját. Ha már 1951-ben 200 ingyen művet utasított vissza tőle.

Az állam újrakezdte a tárgyalásokat Constantin Brâncuși világhírű román szobrász egyik jelentős alkotásának tulajdonosaival, akiktől meg akarják vásárolni az értékes kisplasztikát.

A tulajdonosok már 2014-ben el akarták adni a Föld bölcsessége című, egy földön ülő meztelen nőt ábrázoló szobrot, amelyre az államnak elővásárlási joga van, de a felek nem tudtak megállapodni, mert az örökösök 20 millió eurót kértek, amit a román állam sokallt.

Vlad Alexandrescu kulturális miniszter bejelentette, hogy pénteken elkezdődtek a tárgyalások, miután február közepén a bukaresti kormány úgy döntött, újabb vásárlási eljárást kezdeményez. Dan Suciu kormányszóvivő akkor bejelentette, hogy egy új bizottságot állítanak fel, amely a tranzakció lebonyolításáért felel.

A miniszter azt mondta, hogy a tulajdonosok részéről nagy megértést tapasztalt. Nem részletezte, hogy az állam mennyi pénzt hajlandó fordítani a műalkotásra. Úgy vélte, az államnak kötelessége kifizetni legalább az összeg egy részét, hogy Brâncuși születésének 140. évfordulója alkalmából jóvátegyék az 1950-es években a román kultúra kiemelkedő alakját ért igazságtalanságot, ugyanis az akkori román kommunista hatalom dekadensnek minősítette Brâncuși művészetét – magyarázta a miniszter.

A párizsban élő Brâncuși hat évvel halála előtt felajánlotta a román államnak 200 munkáját és párizsi műtermét, az akkori román akadémia viszont elutasította arra hivatkozva, hogy művészete a polgári dekadenciát képviseli.

A modern plasztika egyik meghatározó egyénisége 1876-ban született Romániában és 1957-ben halt meg Párizsban. Egyik legismertebb műve A végtelen oszlop, amelynek egymás fölött ismétlődő elemei az ember és a világegyetem kapcsolatát fejezik ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében
Krónika

Szerbia: robbanóanyagot találtak a Magyarországra vezető gázinfrastruktúra közelében

Nagy romboló erejű robbanóanyagot és annak működésbe hozásához szükséges gyutacsokat találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közvetlen közelében – tájékoztatta Aleksandar Vucic szerb elnök Orbán Viktor miniszterelnököt.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó
Székelyhon

Ahol húsvétvasárnap reggel ezrek énekelik együtt a magyar és a székely himnuszt – videó

A húsvétvasárnapi szabadtéri ételszentelés legfelemelőbb pillanatai közé tartozik a magyar és a székely himnuszok eléneklése.

// még több főtér.ro