… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Nemrég még mindenki tapsikolt, gratulált, különösen nekünk, romániai magyaroknak, hogy megmentettük az országot a nackógyőzelemtől, ami az államelnök-választást illeti. Mindenki emlékszik, ugye? Szép volt fiúk, Simion úr ment a kukába, Nicușor Dan úr pedig beleült az államelnöki székbe.
Nos, nem telt el azóta sok idő, és Dan úr megkapta az első komoly pofont a hazai politikai arénában. Van egy olyan törvénymódosítás a mioritikus hazában, amely az antiszemtizmus és idegengyűlölet elleni harcot hivatott elősegíteni. Ez a törvénymódosítás egy korábbi sürgősségi kormányrendelet, illetve egy másik korábbi törvény kiegészítéseként született meg, szépen meg is szavazták, még június első felében.
Igen ám, de mikor a jogszabály az államelnök asztalára került, váratlan fordulatot vettek a dolgok, ugyanis Dan mester fogta magát és az alkotmánybírósághoz fordult mondván, hogy a törvénymódosítás egyes részei sérthetik az alkotmányt, meg hogy a szöveg sok helyen homályos, a megfogalmazások pontatlanok satöbbi. És egy olyan fontos terepen, mint amilyen az említett, nem lehet megengedni a pontatlanságokat.
Mire az alkotmánybíróság csütörtökön egyhangúlag megüzente (nyilván nem csak az államelnöknek, de a tasli elsősorban az övé), hogy ej, nincs ott semmi homály, se pontatlanság (kedves Dan úr), minden nagyon is tiszta és világos. Náci, legionárius, fasiszta, ezek tökéletesen érthető és pontos kategóriák, nem lehet őket jogász-csűrcsavarokkal félremagyarázni.
Vagyis: kedves Dan úr, ön alaptalanul fogalmazta meg kifogásait a törvénymódosítással szemben. Menjen szépen haza!
Nagy tasli ez, valóban. És elég hamar jött, a kezdeti eufória után.
Örvendezzünk! A csütörtöki szent napon Elena Udrea volt turisztikai miniszter asszony kisétált a börtönből.
Aki esetleg nem emlékszik az annak idején igen nagy port kavaró ügyre: Udrea asszonynak több zűrös ügye is volt, az egyik, a Bute Gála-ügyként elhíresült akció kapcsán végül hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a hölgyet, befolyással való visszaélés és egyéb bűncselekmények okán, még 2018-ban. A börtönbe viszont csak 2022-ben vonult be Udrea asszony, mivel közben Costa Ricába, majd Bulgáriába szökött.
Na de miért engedték ki a börtönből ilyen hamar? Vagy egész pontosan: miért helyezték feltételesen szabadlábra? Hát azért, mert jól viselkedett a börtönben. Egyszer sem kapott büntit, mindig segített a cellatársainak, olvasóklubot alapított, megtanította sorstársait írni, olvasni. Hát nem szép? De.
Többek közt ennek tudható be, hogy a hatéves börtönbüntetés ennyire lerövidült. És hogy mihez kezd most a volt miniszter asszony? Első nyilatkozata szerint nem akar ismét politikai pályára lépni. Viszont sok időt szeretne eltölteni kiskorú leányával és családjával. Ami teljesen érthető.
Reméljük, Udrea asszonynak sikerül integrálódnia a társadalomba. Bár, amekkora vagyona van (azzal együtt, amit még az államnak vissza kell tőle szereznie, mert hát a károkozás az károkozás), anyagi akadálya nem lesz a reintegrációnak.
Ritkán hallani manapság arról, hogy valaki veszettségben meghal. Romániában 13 évvel ezelőtt fordult elő utoljára veszettség okozta haláleset (2012-ben egy 12 éves kislány halt bele a fertőzésbe). Egészen mostanig.
Tudjuk, a veszettség egy vírusos megbetegedés, amelyet az esetek elsöprő többségében (de nem kizárólagosan) az ember úgy kaphat el, ha egy fertőzött állat – elsősorban róka, de lehet kutya, macska is – megharapja. És ha az illető ember nem kap idejében veszettség elleni oltást, akkor bizony meghal, ugyanis a vírus végzetes agy- és gerincvelő-gyulladást okoz.
Sajnos 13 év után ez történt Iași városában. Még februárban esett, hogy egy kóbor eb valahogy bekerült egy helybeli polgár udvarára. A 44 éves férfi igyekezett kikergetni a kutyát az udvarról és hajsza közben az állat megharapta a kezét.
Az ember ekkor követte el a végzetes hibát. Pár napig antibiotikumot szedett (a család szerint), de nem fordult orvoshoz, és főleg nem jutott eszébe, hogy veszettség elleni oltást kérjen.
Az esetet amúgy az orvosok atipikusnak minősítették, tekintettel arra, hogy a veszettségre jellemző tünetek csak nagyon későn, júniusban jelentek meg, vagyis négy hónappal a harapás után. A beteget több kórházban is kivizsgálták, amíg elő nem került az információ, hogy még februárban megharapta a férfit a kóbor eb. Innen hamar ment a diagnózis felállítása, ám sajnos a beteg közben kómába esett és az orvosok már nem tudták megmenteni.
Tisztelettel kérünk tehát mindenkit: ha jön egy kóbor eb vagy egy vadállat és megharap, azonnal, de azonnal forduljunk orvoshoz. És a veszettség elleni oltás ilyen esetben kötelező. Mert életet menthet!
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.