// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

Az alapozás és a sánc is hiányzik Borboly aszfaltozásából

// HIRDETÉS

Nem létező betonsáncon folynak le Borboly érvei arról, miért is púposodik a 136B megyei út, amelyet szintén a Stravia aszfaltozott le.

Nevetséges érvekkel védi Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke a 136B jelzésű megyei út felújítását, amelynek kritikán aluli voltát Egyed Ufó Zoltán tett szóvá az uh.ro udvarhelyi hírportálon.

Borboly Csaba helyreigazítás közzétételét kérte a portáltól, de ezzel nem járt jól, mert a logikájából úgyanúgy hiányzik az elégséges alap elve, mint az út leaszfaltozásából. Ufó szerint ugyanis azért töredezik és púposodik az út Farkaslaka és Székelypálfalva közötti 3 km-es szakaszának széle, mert az út kiszélesítésekor a szélek alól kispórolták az alapozást.

Borboly szerint viszont azért, mert árvíz volt a környéken, és alámosta az aszfaltot. Az út idén novemberig még garancia alatt áll, a kivitelezőnek ingyenesen ki kell javítani a púposodást, „ennek a megoldása közbeszerzési eljárás alatt áll” - írja a megyei tanács elnöke.

A nemrég közzétett folytatásból viszont megtudjuk, hogy az útnak az a szakasza az út egyik legmagasabb pontja, domboldalban fekszik, folyóvíztől távol, ott árvíz nem igazán valószínű. Esővíz annál inkább, amelyet az Ufó által előásott tervek szerint betonsánc kellene, hogy elvezessen. 

A betonsánc vagy az esővizet elvezető bármilyen megoldás egész egyszerűen hiányzik onnan, ahol az út púposodik.

„Ha felázik az út, mert nincs ahol elfolynia a víznek, akkor persze nem a kivitelezőt vesszük elő, aki nem tartotta be a tervet, és egyébként is haver cég, hanem újabb közpénzekből javíttatjuk meg a szavatossági idő alatt. Ha pedig valamelyik hárombetűs hivatal elővesz, hogy ez esetleg a megye megkárosítása, akkor bőgünk a kamerák előtt, hogy azért bántanak, mert magyarok vagyunk, és mi csak aszfaltozni akartunk” - foglalja össze Ufó a Borboly-féle aszfaltozási módszertant.

„Érdekes lenne látni, hogy a 2,75 millió lejre becsült munkálatot miként nyerte meg öt jelentkező közül a Stravia a 316 ezer lejes ajánlatával, és miként lett kiegészítve ez az összeg még egy 673 ezerrel licit nélkül” - áll a cikkben, amely szerint a kis leszakadt kanyar javítására most 413 ezer lejt ajánl a megyei tanács. 

A tervrajzokért és a tízpontos kérdésért katt az alábbi linkre.

Fotó: Egyed Ufó Zoltán

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa
Székelyhon

Elhunyt Daniel Ernő, Nyikómalomfalva nyugalmazott plébánosa

Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.

// még több főtér.ro