// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Az ág és a diszkriminációellenes tanács is húzza a Iohannist burkoltan nácizó PSD-s politikust

// HIRDETÉS

Megrótták a durva kijelentés miatt.

Nem úszta meg szankció nélkül Lia Olguţa Vasilescu volt szociáldemokrata párti (PSD) munkaügyi miniszter, hogy tavaly burkoltan – vagy nem is annyira burkoltan – lenácizta Klaus Iohannis államfőt.

Emlékezetes, hogy a szociáldemokraták előszeretettel használták ki Iohannis német származását, és lépten-nyomon a nácikkal hozták összefüggésbe.

Vasilescu Iohannis egy, a tavaly augusztus 10-i, a csendőrség által szétvert kormányellenes tüntetés utáni kijelentése kapcsán – amelyben az elnök bírálta a csendőrséget, amiért könnygázt vetett be a tüntetők ellen – úgy reagált: „Németként elgázosításról beszélni nagy bátorságra vall”.

A kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, és többen is bepanaszolták Vasilescut az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) – köztük Vlad Alexandrescu, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora is.

Most Alexandrescu tudatta a nagyközönséggel, hogy a diszkriminációellenes tanács döntést hozott az ügyben, és figyelmeztetésben részesítette Vasilescut.

Nem egy eget rengető döntés, és nem is rokkan bele, de azért nem árt jelezni, hogy vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni.

https://www.facebook.com/vlad.alexandrescu.oficial/posts/1305953876242516

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro