És a rá vonatkozó törvényekről csak az angol képviselők szavaznak majd.
Újabb lépést tett Nagy-Britannia a királyságot alkotó államok autonómiájának növelése felé, miután hosszas és rendkívül éles vita után csütörtök éjjel a brit parlamenti alsóháza megszavazta azt a reformtervet, amelynek alapján a csak Angliát érintő jogszabályok sorsa az angliai választókerületeket képviselő alsóházi törvényhozók döntésén múlna.
Az igen bonyolult törvénymódosítási javaslat alapján - amelynek még további parlamenti jóváhagyási szakaszokon kell átmennie - a jövőben is részt vehet az összes képviselő az alsóház elé kerülő minden törvény vitájában, de az olyan törvények, amelyek csak Angliát érintik, kizárólag akkor léphetnének életbe, ha a tervezetet az angol képviselők többsége külön is megszavazza. Ez gyakorlatilag vétójogot adna az e kategóriába eső törvényjavaslatok esetében az angliai választókörzetek képviselőinek.
Ez az úgynevezett „West Lothian-kérdés", a brit belpolitika egyik legrégebben napirenden lévő megoldatlan alkotmányos problémája, amelyet Tam Dalyell, a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt egyik legtekintélyesebb veteránja, a skóciai West Lothian választókörzet volt parlamenti képviselője vetett fel csaknem negyven éve.
A probléma lényege az, hogy a londoni - vagyis a brit - parlamentben ülő skót képviselők szavazhatnak olyan sarkalatos kérdésekben is, amelyek csak Angliát érintik, ám a hatalmi decentralizációs folyamat alapján, az önálló skót parlament létrehozása nyomán az angol parlamenti képviselők nem voksolhatnak skóciai érdekű, az edinburghi törvényhozás hatáskörébe tartozó ügyekben.
A kérdés különös aktualitást nyert a skóciai függetlenségről tavaly szeptemberben rendezett népszavazás után. A referendumon ugyan a skót elszakadás ellenzői győztek, a brit kormány azonban ígéretet tett a jelenleg is igen széleskörű skót önrendelkezés további jelentős mélyítésére, ennek fejében viszont az Egyesült Királyságot alkotó többi nemzet önrendelkezési jogának kiszélesítését is programjára tűzte.
Ez utóbbi részét képezi a most első menetben elfogadott módosítás, amely az Angliát érintő, az Egyesült Királyság más nemzeteire azonban nem vonatkozó törvények esetében beiktat egy köztes szakaszt. Ez az úgynevezett nagytanács lenne, amelyben angol képviselők vennék külön vizsgálat alá az angliai érdekű törvényjavaslatokat, és ha azokat nem találják vitára alkalmasnak, akkor megvétózhatják, hogy az adott indítvány az alsóházi plénum elé kerüljön.
A tervezetet igen élesen bírálták az ellenzéki pártok, elsősorban a Skóciában kormányzó - a májusi brit parlamenti választások óta a harmadik legnagyobb alsóházi frakciót adó - Skót Nemzeti Párt (SNP) képviselői. Az SNP részéről elhangzott a vitában, hogy a tervezet „másodosztályú" képviselőkké fokozza le a párt londoni alsóházi törvényhozóit. Több SNP-politikus szerint mindez a brit kormány szándékaival ellentétben növeli az esélyét annak, hogy Skócia végül mégis elszakadjon az Egyesült Királyságtól.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.