// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Átúszta egy férfi a Duna Chilia ágát

// HIRDETÉS

Az illető nem sportoló, hanem Ukrajnából akart átszökni.

Egy ukrán állampolgárt vettek őrizetbe a rendőrök, miután a Duna átúszásával próbált Ukrajnából Romániába kerülni azzal a céllal, hogy később a schengeni övezet valamelyik államába jusson.

A 41 éves férfit vasárnap 12 óra körül vette észre egy rendőrjárőr, a Duna-delta Chilia ágának közelében.

„Mivel nem voltak nála személyazonossági iratok, ruhája vizes volt, és csak oroszul beszélt, a férfit elvezettük a rendőrségre. Megállapítottuk, hogy a férfi úszva kelt át a Duna folyamon, az ukrán partról a románra, levegővel teli autókerékbelsők segítségével. A partra érve a férfi Chilia település felé indult, ekkor tartóztatták fel a határrendészek. Nyilatkozatából az derült ki, hogy azért lépte át a határt illegálisan, mert a schengeni övezet valamelyik országába akart jutni, dolgozni” – közölte a határrendészet.

A férfi ellen az ukrán hatóságok indítanak majd eljárást.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek
Székelyhon

Ötgyerekes család maradt otthon nélkül, segítséget kérnek

Adományokat gyűjtenek egy ötgyerekes családnak, akinek karácsony másodnapján leégett az otthona a Görgényszentimre községbeli Kásvavölgyben.

// még több főtér.ro