// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kolozsvár

Átadták a Virágos Kolozsvár pályázat díjait

Tessék, (nem csak) kolozsvári polgárok! Itt a követendő példa.

Amint arról beszámoltunk, a Kolozsvári Városszépítő Egylet (KVE) idén júliusban pályázatot hirdetett annak érdekében, hogy a Kincses Város erkélyei, homlokzatai és ablakai virágba boruljanak. A nemes versenyben bárki polgár és jogi személy részt vehetett, amennyiben virágos volt (vagy lett) az erkélye, homlokzata, ablaka. Augusztus végéig lehetett beküldeni a virágos fotókat a KVE honlapjára.

A beérkezett képek alapján az öttagú zsűri – Kalló Angéla vizuális művész, Florin Moroșanu történész, Maczalik Arnold építész, Szabó Lilla, a KVE alelnöke és Andi Deisler, a Kolozsvári Kulturális Központ marketing menedzsere – döntött el, melyik a legszebb erkély, homlokzat, illetve ablak.

A Vindis Andrea színésznő által moderált díjátadó ünnepségen Oláh Emese alpolgármester üdvözölte a kezdeményezést, mondván, hogy a városszépítésnek valóban az egyszerű polgártól kell kiindulnia. Szenkovics Dezső, a KVE elnöke beszédében hangsúlyozta: itt és most tulajdonképpen nem győzteseket ünneplünk, hanem felelősségteljes polgárokat, akik tenni akarnak valamit a városért, ahol élnek. 

Kalló Angéla, a zsűri elnöke elmondta, hogy a beérkezett pályamunkák értékelésekor a zsűri elsősorban esztétikai elvek mentén osztályozott, továbbá figyelembe vették a növények térbeli elrendezését, továbbá a helyszínek funkcionalitását. 

Az ünnepi beszédeket zenei interludus követte, Kolcsár Péter (zongora) és Gergely Bálint (hegedű) előadásában, aztán Kalló Angéla zsűrielnök és Gergely Balázs ötletgazda átadta a Könczey Emőke által tervezett, igen szép és virágos díjakat.

A legszebb erkély díját Lokodi Noémi polgár kapta, a legszebb homlokzatét Székely István polgár, a legszebb ablak díja pedig Cristina Lupan polgár. Láng Éva, Mirela Nădășan és Zolcsák Péter polgárok különdíjban részesültek.

A magunk részéről szurkolunk a Kolozsvári Városszépítő Egyletnek: csak így tovább, egy virágosabb Kolozsvárért!

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro