A diszkriminációellenes tanács elnökét azzal támadták, hogy a magyar kormányfő pártját fogja.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ellen nem indítható Romániában eljárás és nem is idézhető romániai szervek elé, mivel a nemzetközi szokásjog szerint államfők, kormányfők és miniszterek immunitást élveznek egy másik állam területén – nyilatkozta az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke.
Asztalos Csaba arra reagált, hogy Alexandru Muraru PNL-képviselő pénteken felvetette, hogy tusványosi beszéde miatt Orbán Viktort fel lehetne jelenteni a diszkriminációellenes tanácsnál. „A CNCD nem indíthat ilyen eljárást” – szögezte le Asztalos.
Ezt követően Radu Carp bukaresti egyetemi tanár, a Román Televízió igazgatótanácsi tagja Facebook-bejegyzésben jelezte: támogatja a PNL politikusának javaslatát, a CNCD-nek szerinte is ki kellene vizsgálnia Orbán Viktor tusványosi beszédét. Egyúttal azzal vádolta Asztalos Csabát, hogy nyilvánosan szolidaritást vállalt a magyar kormányfő sokak által rasszistának tartott kijelentéseivel és megtéveszti a közvéleményt azzal, hogy az általa vezetett testület nem indíthat eljárást az ügyben.
– írta Asztalos.
Azt is hozzáteszi, hogy bárki tehet panaszt a CNCD-nél Orbán kijelentései miatt, de a testület első lépése az lesz, hogy megnézi: van-e hatásköre, jogi alapja vizsgálódni az ügyben.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.

Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.

További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.

Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.