// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Arra számítottak a társelnökök, hogy gond nélkül bejegyzik az EMSZ-t. Aztán jött egy sötét őszi csütörtök…

// HIRDETÉS

Az ügyésznek sem volt ellenvetése, más kifogást sem rögzítettek, mégis elutasították az EMNP és az MPP egyesülését.

Mind Csomortányi István, mind Mezei János, az Erdélyi Magyar Néppárt, illetve a Magyar Polgári Párt elnöke arra számított, hogy simán bejegyzik a két alakulat tervezett fúziója nyomán létrejövő Erdélyi Magyar Szövetséget.

Optimizmusuk nem volt alaptalan, mivel – amint azt csütörtökön közös sajtótájékoztatójukon részletezték Kolozsváron – minden szükséges dokumentumot benyújtottak, a négy tárgyalás során menet közben kért egyéb iratokat és tisztázásokat is a bíróság rendelkezésére bocsátották. Ráadásul a bejegyzési kérelem elbírálása során sem ügyészségi, sem más eredetű ellenvetés, kifogás vagy észrevétel nem történt, így arra számítottak, hogy a szeptember 23-ára kitűzött ítélethirdetés után pezsgőt bonthatnak.

Nos, a pezsgőt még egy időre vissza kell tenniük a hűtőbe, mivel a Bukaresti Törvényszék, amely a romániai pártok hivatalos bejegyzését végzi,

csütörtökön úgy döntött, hogy az EMSZ bejegyzési kérelme „megalapozatlan”, ezért elutasítja.

Az ítélet alapfokú, tehát nem jogerős, fellebbezni lehet ellene a kiközléstől számított 5 napon belül. A fellebbezés meg is történik majd – mondta a két pártelnök a sajtótájékoztatón –, de előtte persze megvárják az ítélet indoklását, mivel nem tudják, mire hivatkozva minősítette a bíróság megalapozatlannak az új párt bejegyzési kérelmét.

Noha az EMNP és az MPP Erdélyi Magyar Szövetség néven politikai szövetséget is bejegyzett a bíróságon, hogy együtt indulhassanak a tavalyi önkormányzati választásokon, a pártelnökök nem tartják logikusnak, hogy ez lenne az oka a kérelem elutasításának, mivel a politikai szövetségek és a pártok jegyzéke két önálló státuszú lista.

Csomortányi emlékeztetett, hogy több mint tíz évvel ezelőtt az EMNP bejegyzése is csak másodfokon sikerült, miután

egy „ismeretlen magyar feljelentő” kifogást emelt ellene

és a bíróság alapfokon elutasította a kérelmet.

A további lépésekig és a jogerős ítéletig a két párt jogilag külön entitásként létezik majd, de együttműködésük az EMSZ keretében a gyakorlatban folytatódik, a több mint 300 önkormányzati képviselőjük révén.

Az MPP és az EMNP egyesüléséről 2020 januárjában döntöttek a két alakulat döntéshozó testületei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro