Apró lépések politikája helyett áldozatvállalás a szabadságért, illetve párbeszéd a többséggel – ezek a főbb tennivalók az aradi szónokok szerint.
Potápi Árpád János szerint a romániai magyarok áldozathozatala, Kelemen Hunor szerint pedig a román-magyar párbeszéd és az előítéletek lebontása vezethet el az aradi vértanúk által megálmodott szabadsághoz.A két politikus Aradon, a 13 vértanú tábornok emlékére állított Szabadság-szobor mellett mondott beszédet a nemzeti gyásznapon.
A magyar kormány nevében felszólaló Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kijelentette, ma sem teljes a szabadság, amelyért a tábornokok harcoltak. A szabadság ugyanis azt is jelentené, hogy „használhatjuk anyanyelvünket, hogy leírhatjuk vele köztereink és településeink nevét, hogy restrikciók, hatósági zaklatások nélkül használhatjuk nemzeti jelképeinket, a magyar vagy a székely zászlót" - vélte az államtitkár. Szerinte a szabadság azt is jelentené, hogy
Megjegyezte, az aradi tizenhármak, „nem az apró lépések politikáját, nem a fontolva haladást és a rossz kompromisszumok szegélyezte könnyebb utat választották", képesek voltak a legvégsőkig elmenni.
„Az erdélyi magyaroknak ma hasonlóan kell cselekedniük. Szabadságuk kiteljesedéséért áldozatot kell vállalniuk" - jelentette ki Potápi. Hozzátette, a 13 aradi vértanú a független és polgári Magyarországért, az egyetemes szabadságért szenvedett mártírhalált. „Ma hajtsunk fejet emlékük előttük, de holnap a példájukból erőt merítve vegyük kezünkbe sorsunk alakítását" - tette hozzá.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a kommunizmus által örökségül hagyott előítéletek, a románok és magyarok közötti bizalmatlanság lebontásának a szükségességét hangsúlyozta beszédében. A romániai miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus kijelentette: Románia akkor lehet erős ország, ha felszámolja a kommunizmus örökségét, és képes lesz rendezni a többség és a kisebbség viszonyát.
A román-magyar viszonyt megrontó előítéletekről szólván megemlítette, a románok attól félnek, hogy a magyarok el akarják venni az országuk egy részét, a magyarok pedig attól, hogy a többség meg akarja fosztani őket a nemzeti identitásuktól.
Kelemen Hunor kitért arra, hogy Európa legtöbb nemzete felismerte, hogy a többség-kisebbség viszony rendezése a béke, a jólét és a biztonság feltétele. Ezért a tanulságért óriási árat fizetett a kontinensnek minden népe. A politikus azt is az évszázadok tanulságának tekintette, hogy
Az emlékünnepség elején a Magyar Nemzeti Énekkar előadásában hallgathatta meg a román-magyar megbékélés parkjában összegyűlt tömeg Románia, Magyarország és az Európai Unió himnuszát. Gheorghe Falcă, Arad polgármestere külön köszönetet mondott a himnuszok mesteri előadásáért.
A megemlékezések sora hétfő délelőtt az aradi minorita templomban tartott gyászmisével kezdődött, délután pedig a vesztőhelyen állított obeliszknél ökumenikus gyászszertartással, és koszorúzással végződik.
Kép: MTI
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...