// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

Apró magyar focibosszú Mohácsért

// HIRDETÉS

A sivasi kapufák kétszer megmentették a magyar góltól a török fociválogatottat, harmadszor már nem.

Furcsa év a 2020 a foci szempontjából is, hiszen egyrészt nyolc hónapot kellett várni az első válogatott mérkőzésekre, másrészt az európai országok úgy vágtak bele a Nemzetek Ligája második kiírásába, hogy egy részük számára még nem ért véget az első. Tizenhat válogatott – köztük a magyar és a román is – ugyanis a koronavírus miatt csak októberben és novemberben játssza le az előző NL rájátszását, amely egyben az egy évvel elhalasztott Európa-bajnokság eredetileg márciusra tervezett pótselejtezője is.

Így aztán az új kiírás, amelyből a 2022-es katari világbajnokság pótselejtezőire lehet kijutni a két legjobb csapatnak, amelynek jövőre nem sikerül egyenes ágon, egyelőre sokkal inkább tűnik remek felkészülési lehetőségnek, mint igazi tétmérkőzésnek. Ráadásul a járvány az edzők válogatási lehetőségeit is szűkítette, a magyar válogatott keretébe például olyan klubból nem került be játékos, ahol felbukkant a koronavírus.

Ennek ellenére Marco Rossi szövetségi kapitány mind a kezdőcsapatot, mind a taktikát tökéletesen eltalálta a törökországi nyitómeccsre, a magyar válogatott úgy győzte le már Eb-résztvevő, jóval magasabban jegyzett játékosokból álló házigazdáját, hogy annak egyetlen igazi gólhelyzete volt.

Sivasban hamar kiderült, hogy a 30-40 ezer fanatikus szurkoló támogatása nagyon hiányzik a hazai csapatnak, amely az első félidőben csak a kapufákban köszönhette, hogy sem Szoboszlai Dominik, sem Holender Filip lövése nem ment be. De fociban is három volt a magyar igazság, a 80. percben Szoboszlai jó 30 méterről rálőtt szabadrúgása után már a hálóba pattant a bal kapufáról a labda, a Salzburg 20 éves középpályása bődületes nagy góllal emelt néhány millió eurót jelenleg 25 millióra taksált vételárán.

Folytatás vasárnap este, a szerbeket verő oroszok ellen a Puskás Arénában.

Nemzetek Ligája, B osztály, 3. csoport:

Törökország–Magyarország 0-1 (Szoboszlai 80.)

Oroszország–Szerbia 3-1 (Dzjuba 48., 81. – az elsőt 11-esből, Karavajev 69., illetve Mitrovics 79.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro