// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Annyira be akarnak fejezni egy erdélyi autópálya-szakaszt még a választások előtt, hogy sötétben is aszfaltoznak

// HIRDETÉS

Eddig nem siettek annyira.

Autópályaszakasz-avatás nélkül nem választási kampány a választási kampány – gondolhatták az illetékesek, ezért aztán beletapostak a gázba az észak-erdélyi autópályát a dél-erdélyivel összekötő, Torda és Szászsebes közötti A10-es sztráda Szászsebes és Gyulafehérvár közötti szakaszán.

A beszámolók szerint az olasz kivitelező, amely már hat éve építgeti kényelmesen a sztráda 17 kilométer hosszú 1-es ütemét, most egyszerre négy alvállalkozót is felvett, hogy a lehető leghamarabb végezzen a munkával.

És még az sem jelent akadályt, hogy lassan itt a tél, és korán sötétedik: reflektorokat állítottak üzembe, így a teljes szakaszon éjszakába nyúlóan zajlik a kampányaszfaltozás.

Az infrastrukturális beruházások nyomon követésével foglalkozó Pro Infrastruktúra Egyesület illetékesei szerint egyértelmű, hogy hatévnyi lazsálás után a cél az, hogy az illető szakaszt december elsejéig, a román nemzeti ünnepig befejezzék.

A legfőbb cél persze nem az, hogy a nemzeti ünnepüket már az új szakaszon való autókázással üljék meg a románok: december hatodikán parlamenti választásokat tartanak, márpedig ilyenkor a bukaresti illetékesek rendszerint úgy érzik: ha olyan sokat nem is használ, ártani biztos nem árt, ha az emberek egy vadonatúj autópálya-szakasz emlékével mennek be a szavazókörökbe.

De persze azért reménykednek benne, hogy igazából használ.

Amúgy a kampány nem lehet teljes, az A10-es 2-es üteme ugyanis a tervek szerint csak jövőre készül el, bár kormánykörökben biztosan nagyon szívesen átvágnák annak a szalagját is még hatodika előtt.

Azért remélhetőleg ezzel az autópálya-szakasszal nem járunk úgy, mint a 2014-es elnökválasztás előtt a dél-erdélyi sztráda azon szakaszával, amelyet a voksolás előtt sebtében felavatott Victor Ponta akkori miniszterelnök és államfőjelölt, majd nemsokára kiderült, hogy a pocsék kivitelezés miatt teljes egészében vissza kell bontani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

// még több főtér.ro