Mindezt természetesen a digitalizáció jegyében…
Digitalizálás ide, digitalizálás oda, az Országos Központi Közbeszerzési Hivatal (ONAC) a közeljövőben 106 millió lejt kíván elkölteni egy rakás papír beszerzésére, amelyet aztán országszerte mintegy ezer állami intézmény között osztanának szét. A közbeszerzési eljárást már elindították, és eszerint (ez a maximális becsült mennyiség) mintegy 7 333 736 csomag (7 061 641 csomag A4-es és 272 095 csomag A3-as) papírra lenne égető szüksége a hazai hivataloknak.
Ha azt vesszük, hogy egy ilyen csomagban általában 500 papírlap van, az összesen több mint 3,6 milliárd ív papírt jelent, amelynek a nagy részét nyomtatásra és fénymásolásra fordítanák.
Ha ennyi papírlapot sorba rakunk egymás után, az körülbelül 1 069 200 kilométert fedne le. Ez a Föld–Hold távolság 2,7-szerese, az Egyenlítő 26,7-szerese vagy ha úgy tetszik, a Nagykároly-Sepsiszentgyörgy táv 2776-szorosa. Arra viszont valószínűleg nem lenne elég, hogy a hazai digitalizációig vezető rögös utat lefedjük vele – mert az minden jel szerint nagyon hosszú lesz.
A 2018-ban létrehozott ONAC célja az állami beszerzések központosítása, átláthatóbbá és gazdaságosabbá tétele volna, ám érdemes megjegyeznünk, hogy a különféle hazai (só)hivatalok maguk is vásárolhatnak maguknak papírt az ONAC-tól függetlenül.
Így aztán Papírisztán épül-szépül, a nyomtatványhegyek lassan a Kárpátokat is túlnövik, pedig a cél éppen az lenne, hogy a környezetvédelem és a bürokrácia csökkentése érdekében lemondjunk a papíralapú ügyintézésről, és áttérjünk a digitalizáció ingoványos – és virtuális – terepére.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ilyen sok papírhoz mennyi sínes doszár fog kelleni…
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.