Aztán hosszan magyarázza, hogy nem is pont úgy gondolta, ahogy mondta.
Most már csak múlt időben büszkélkedhetünk azzal, hogy 2008 óta nincs frankó nackópárt a román parlamentben. (Nem frankó van, kábé az összes.) A vasárnapi parlamenti választásokon nagyjából mindenkinek leesett az álla, hogy az Úzvölgyében vérugató George Simion és pikareszk bandája, az AUR (nem is olyan?) váratlanul bejutott a parlamentbe, ráadásul úgy, hogy maga mögé utasította a hazai politikai préri olyan veteránjait, mint a Ponta-féle Pro Románia vagy a Băsescu-féle PMP.
A hazai elitek két napja vakarásszák a fejüket: hogy nem látták a becsapódni készülő aranyos kis meteoritot? Mi lehet az oka a nagy durranásnak? És persze, ahogy az ilyenkor lenni szokott, mond mindenki mindenfélét.
Ebből a hangzavarból emelkedett ki váratlanul Iulian Fota, aki Traian Băsescu elnök nemzetbiztonsági tanácsadója is volt, vezette a Román Hírszerző Szolgálathoz tartozó Nemzeti Hírszerzési Kollégiumot, a Nemzeti Honvédelmi Kollégiumot, jelenleg pedig a Román Diplomáciai Intézet igazgatója. Vagyis veretes hírszerzési múlttal és jelennel rendelkező magas rangú állami tisztségviselőről van szó. Nos, Fota úr kedden este egy nagyon rövid és nagyon velős Facebook-bejegyzésben ezt mondta:
Oké, hát ezen sokan elcsodálkoztak. Hogy a szervek kijelentik, hogy a Vadim Tudor-féle Nagyrománia Párt szellemi örököse a szervek gyermeke. A csodálkozás valószínűleg akkora volt (mióta ilyen őszinte a titkosszolgálat?), hogy Fota úr kedden délelőtt visszatért és egy terjedelmes bejegyzésben magyarázgatta a flepnit. Hogy ő elsősorban a saját személyes (személyes, értik?), polgári-öntudatos és elemző (elemző, két sorban?) véleményét hangoztatta, vagyis nem politikai megnyilatkozásról van szó. Hogy azokat a laboratóriumokat valójában idézőjelbe kell tenni, így: „laboratóriumok”. Mégpedig azért, mert a „laboratóriumok” valójában egy történelmi folyamatot jelölnek.
Hogy mi van? Mi se értettük, de Fota úr elmagyarázta. Az van, hogy a közelmúlt román történelme során többször is tetten érhető volt ez a bizonyos ingafolyamat: amikor Románia túl közel került Európához (értik, ugye?), azonnal felbukkant egy szélsőséges nackópárt, az említett ingafolyamat eredményeképpen.
Tehát, az AUR nem valamiféle külföldi (orosz) összeesküvés terméke, hanem egy modernizáció-ellenes történelmi folyamaté. Na, hát ez a történelmi folyamat a nagy laboratórium. Még véletlenül sem a SRI. Már hogy is lenne a román hírszerzés antieuropéer?
Önök mit gondolnak erről a szép, kerek, személyes, polgári-öntudatos, elemző, nem-politikai dumáról?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.