// 2024. október 4., péntek // Ferenc
szobor

Amikor a mellszobor tényleg mellszobor: túl nagynak találták egy szobor mellét, ezért inkább eltüntették

Dél-Romániában történt a „szobordöntés”.

Jó messzire, ötven kilométerre száműztek a dél-romániai Târgu Jiu városából egy szobrot, miután az illetékesek úgy találták, hogy szeméremsértően dúsak a keblei.

A mellincidens kezdetei hét évvel ezelőttre nyúlnak visssza, amikor a városban, a Párizsban alkotott világhírű szobrász, Constantin Brâncuşi műveinek közelében fölállították  Gheorghe Tătărescu, Románia 1934 és 1937, illetve 1939 és 1940 közötti miniszterelnöke, valamint a felesége, Arethia mellszobrát.

Csakhogy utóbbi nagyon szúrta egyesek szemét. Jobban mondva csak egy része: a mellszobor melle ugyanis sokak szerint meglehetősen hangsúlyosra sikeredett. Az ellenzők aztán tavaly örülhettek: sikerült elérniük, hogy eltávolítsák a szobrokat, amelyeket a Gorj megyei múzeum raktárába vittek.

A mellszobrok és a szobormellek kálváriája aztán mostanra véget ért: a  Târgu Jiutól 50 kilométerre fekvő, Vladimir nevű község befogadta őket, és most büsz(t)kén állnak a faluban.

Az exminiszterelnökné keblei ugyanis itt senkinek sem szúrják a szemét.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro