Éjszakai ejtőernyős ugrás közben tucatnyi amerikai egyenruhás ugrott rosszul.
Tizenkét amerikai katona sérült meg, amikor szombatra virradóra ejtőernyős ugrást hajtottak végre az aranyosgyéresi 71-es légitámaszpont térségében megrendezett Swift Response 17-1 elnevezésű hadgyakorlaton. A földet éréskor elszenvedett lábsérülésekkel bevitt sérülteket a kolozsvári katonai kórház sürgősségi osztályára szállították, közülük tizenegyen vasárnap elhagyhatták a kórházat, egy személyt további kezelésre bent tartanak, mivel gerincsérülést szenvedett, de törést nem állapítottak meg nála.
A Swift Response 17-1 elnevezésű programba épülő támadógyakorlaton mintegy ezer román és amerikai katona vett részt.
A védelmi minisztérium közleménye szerint a forgatókönyv arról szólt, hogy a román és amerikai csapatoknak körbe kellett venniük és el kellett foglalniuk egy légibázist.
A gyakorlat hajnal 4 órakor kezdődött és körülbelül négy órán át tartott.
A Swift Response 17-1-en (SR 17-1), amely a Saber Guardian 2017 nemzetközi hadgyakorlat kiegészítője, részt vett benne az amerikai Texas 143 gyalogezred és 2-es lovasezred 800 katonája és a román szárazföldi erők 150 katonája. Bevetették a MiG-21 LanceR vadászrepülőgépeket, és IAR-330 Socat harci helikoptereket, illetve a Gepard légvédelmi lövegeket és a páncélozott kétéltű csapatszállítókat (TAB) is.
A hadgyakorlat részeként pénteken, az aranyoslónai (Luna) légitámaszponton kilenc Herkules C130 teherszállító repülőgép nehéz haditechnikai eszközöket ejtőernyőzött.
A gépek a magyarországi pápai légibázisról szálltak fel és többek között Humwee-ket (High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle - nagy mozgékonyságú többcélú kerekes jármű - sz.m.) engedtek alá ejtőernyővel. A forgatókönyv szerint az ejtőernyőzés három és fél órát tartott.
Szombatra virradóra egy másik gyakorlat keretében 500 amerikai katona végzett ejtőernyős ugrást.
A SR17-1 egy évente megrendezett hadgyakorlat, amelyet az USA európai szárazföldi erői vezetnek a szövetséges erők együttműködési képességének fejlesztése érdekében.
A SR17-1 július 18-23 között több helyen zajlik Bulgária, Magyarország és Románia területén.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
További híreink: előbb az autójába, majd egy boltba szállt bele egy óvatlan sofőr, a meteorológusok pedig ingyen hullámvasutazást jósolnak nekünk a következő hétre.

Ledózeroltak egy régi temetőt Bihar megyében. Nyolc kilogramm aprópénzzel fizetett adót két állampolgár.

További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.