// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Amerika növeli katonai jelenlétét Romániában is

// HIRDETÉS

Az „orosz veszély” miatt amerikai helikopterek és páncélosok érkeznek jövőre az országba.

Nálunk fognak állomásozni az amerikai hadsereg jövőre Európába érkező harckocsizó dandárjának egyes alegységei, az amerikai légierő Németországba telepítendő dandárja pedig a Fekete-tenger térségében szervezendő  hadgyakorlatokon is részt vesz – közölte hétfőn a Hotnews.ro a védelmi minisztériumra hivatkozva.

A tárcának az Egyesült Államok bukaresti összekötő irodája erősítette meg, hogy

a Pentagon növelni akarja az országban az amerikai katonák és a harci felszerelés jelenlétét

az Atlantic Resolve elnevezésű – a Krím-félsziget elcsatolása után a keleti NATO-tagok védelmi készültségének fokozása céljából elindított – állandó rotációs hadgyakorlat keretében. A védelmi minisztérium azonban nem volt hajlandó pontosabb adatokat közölni az országba érkező amerikai erőkről, arra hivatkozva, hogy ezek az információk titkosak.

A Hotnews – a Stars and Stripes amerikai független védelmi szakportál november eleji közlését idézve – azt írta, a Colorado állambeli harmadik harckocsizó dandár négyezer katonája érkezik januárban Európába. A dandárparancsnokság Lengyelországban fog működni, egy M1-es Abrams harckocsikkal felszerelt zászlóalj Észtország és Lettország védelmét erősíti, míg

egy másikat Németországba vezényelnek.

A harckocsizó dandár egyik M2-es Bradley páncélozott harcjárművekkel rendelkező gépesített gyalogos zászlóalja képezi majd az amerikai hozzájárulást a NATO-erők romániai és bulgáriai előretolt jelenlétéhez – idézte a Hotnews az amerikai védelmi szakportált.

Ami a légierőt illeti, a New York állambeli tizedik dandárjának 1750 katonáját küldik márciusban Németországba 60 légi járművel, ami alatt H-60 Blackhawk közepes, illetve CH-47 Chinook nehéz szállítóhelikopterek, és mentőhelikopterek értendők. A dandár egyes alegységeit hosszabb időre Lettországba, Romániába, és Lengyelországba küldik.

A Pentagon „Oroszország agresszív fellépésének ellensúlyozása” érdekében megháromszorozta az Európai katonai jelenlétére és felszerelésekre fordított éves költségvetését, amely most eléri a 3,4 milliárd dollárt – emlékeztetett a hírportál. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap