// 2024. október 2., szerda // Petra
RMDSZ

Amerika miatt indulhat újra a restitúció?

Kelemen Hunor nemrég tárgyalt amerikai illetékesekkel, és optimista.

Az RMDSZ elnöke szerint újraindíthatja a Romániában elakadt egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamatot az Egyesült Államok kongresszusi bizottságának a múlt héten elfogadott számon kérő határozata. Kelement az MTI kérdezte a képviselőház költségvetési bizottságának azzal a határozatával kapcsolatban, amely felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy

90 napon belül készítsen jelentést

azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett.

Kelemen Hunor nemrég járt az Egyesült Államokban, ahol kongresszusi képviselőkkel, külügyminisztériumi tisztségviselőkkel, vallásügyi és emberi jogi szakértőkkel, valamint az amerikai magyar közösség képviselőivel tárgyalt a romániai restitúciós folyamatról. Arról igyekezett meggyőzni tárgyalópartnereit, hogy a biztonsághoz az emberi, a kisebbségi jogok és a tulajdonjog tiszteletben tartása is hozzátartozik.
 
Kelemen szerint bizakodásra ad okot, hogy a reakció ennyire gyors volt: „Ugyan a csodavárás nem politikai kategória, de bízom benne, hogy reális jelentés kerül a kongresszus elé, és remélem, hogy 

ennek hatására újraindul a restitúció” 

– mondta. Az RMDSZ elnöke arra alapozza optimizmusát, hogy Romániát mégiscsak a legfontosabb szövetségese kéri számadásra, és bár az elmúlt évtizedekben számos példa volt, amikor a geopolitikai és katonapolitikai érdekek felülírták az egyéb szempontokat, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogok kérdése nélkül nincsen tartós biztonságpolitika. Kelemen szerint amikor az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, az alapvető demokratikus értékeket zárójelbe tették más, fontosabbnak tűnő problémák miatt, nem született tartós megoldás – ezért „mindig vissza kellett térni az emberi jogokhoz, az alapvető értékekhez, amelyektől csak ideig óráig lehet eltekinteni”. 
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro