// 2025. december 23., kedd // Viktória

Alpolgármesterről álmodnak a szatmári magyarok

// HIRDETÉS

Beállnak-e a „mérkőzés végén” az RMDSZ-esek a pályára, vagy inkább nem kell a szatmárnémeti alpolgármesteri szék? Ez a kérdés, válasszatok.

Kevéssé valószínű jelen állás szerint, hogy Szatmárnémetinek lesz legalább egy magyar alpolgármestere a közeljövőben, holott már közvetlenül a helyhatósági választásokat követően fölmerült, hogy a város lakosságának 40 százalékát kitevő kisebbség képviseletének járna ez a tisztség.

Az RMDSZ kormányra kerülése után sokan biztosra vették, hogy a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) színeit képviselő Dorel Coica polgármester mellé kineveznek egy magyar alpolgármestert is, a témáról azonban még az RMDSZ-ben is megoszlanak a vélemények.

Kereskényi Gábor városi RMDSZ-elnök, parlamenti képviselő pénteken sajtótájékoztató keretében igyekezett tisztázni a helyzetet, leszögezve, hogy az RMDSZ igenis akar egy alpolgármesteri széket. Futballhasonlattal élve viszont hozzátette, hogy a szövetség lehetséges jelöltjei – akiből szerinte három is van – mind-mind kiváló szakemberek, akik nem szoktak egy mérkőzés végén, esetleg a hosszabbításban beállni.

Az elnök júliusig szabott határidőt az ügy rendezésére, és amennyiben nem jutnak egyezségre, utána nem látja értelmét tovább forszírozni a magyar alpolgármester kinevezésének kérdését.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro