// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Alkotmány és autonómia

// HIRDETÉS

Régi-új államfői vélemény az autonómia megvalósíthatatlanságáról. Az viszont már újdonság, hogy még a jelenlegi önkormányzatiságot is túl soknak tartja.

Ismét egyik leghálásabbnak bizonyult kampánytémájához, a magyar kérdéshez és az autonómia ügyéhez nyúlt Traian Băsescu államfő egy vasárnap este sugárzott televíziós interjúban. Az elnök úgy vélekedett: a területi autonómia kérdéséről még csak tárgyalni sem lehet, mivel az alkotmányellenes, és aki területi autonómiát akar, az az alaptörvénybe és a román államba ütközik.

Persze az elnök részéről ez nem teljes újdonság, hiszen az önrendelkezés kapcsán már korábban is, amikor politikai érdekei még úgy kívánták meg, hogy eljátssza: jóban akar lenni a magyarokkal, úgy nyilatkozott, hogy Székelyudvarhelynek is csak akkora autonómiája lehet, mint Caracalnak. Vagyis semmilyen, különleges státussal felruházott régiót nem tart elfogadhatónak – azaz elveti az aszimmetrikus regionalizmust, amely a romániai magyar közösség önrendelkezési igényeinek egyik megvalósulási formája lehet.

Újdonságnak számít ugyanakkor, hogy immár ezen álláspontja is módosult, és most, arra hivatkozva, hogy az egyes megyékben a legnagyobb befolyással rendelkező politikusok saját hűbérbirtokként tekintenek a területekre, még a jelenlegi, meglehetősen alacsony önrendelkezési szintről is vissza kellene lépni egyet a még nagyobb központosítás irányába.
Mindez elvileg jól hangzik, ugyanakkor a korrupcióra való hivatkozás – mindamellett, hogy az ellene való fellépés nem egyetlen, és vélhetően nem a leghatékonyabb módja lenne a centralizálás – minden bizonnyal csupán ürügy arra, hogy még a most meglevő önrendelkezést is leépítse.

Az államfő ugyanis az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által a magyar, KDNP-s Kalmár Ferenc András javaslatára elfogadott jelentést is szóba hozta, amely a kisebbségek védelmében és a konfliktusok elkerülése érdekében az anyanyelvhasználat mellett többek között a területi önrendelkezés biztosítását is javasolja a tagállamoknak. Szerinte hiába érzik úgy az autonomisták, hogy a jelentés „szelet fogott a vitorlájukba”, a román alkotmány akkor sem teszi lehetővé az önrendelkezést.

Mindebből az szűrhető le, hogy Băsescu aggódik a kisebbségek védelmét szorgalmazó magyar kezdeményezés sikere, ezért szeretné azt, hogy a román állam még inkább központosított legyen.

Ugyanakkor ez szöges ellentétben áll azon retorikájával, amelyben az Európai Egyesült Államok létrehozását, az uniós tagállamok szuverenitása feladásának egy részét szorgalmazza. Ebből is kitűnik, hogy a szorosabb európai integrációt jórészt csak azért szorgalmazza, hogy „eminens diáknak” tűnjön a brüsszeli eurokraták és a nyugati vezetők előtt, hogy megfeleljen a politikailag korrekt magatartást díjazó elvárásoknak. Amikor viszont konkrétan szembesül az integráció hozadékaival, a nemzeti szuverenitás egy részének feladásával, és azt tapasztalja, hogy a szorosabb európai egység azt jelenti, hogy a kisebbségi ügyek nem tekinthetők belügynek, rögtön ellene fordul saját eddigi nyilatkozatainak, és immár a román alkotmányt tekinti egyedül mérvadónak.

Ebben persze segítségére van az alkotmánybíróság nemrég meghozott döntése, amelyben azzal vetette el az RMDSZ kulturális autonómiára és kisebbségi jelképhasználatra vonatkozó alkotmánymódosítási javaslatait, mert azok – szerintük – ellentmondanak az alaptörvény első cikkelyének, amely szerint Románia egységes nemzetállam, valamint annak a paragrafusnak, amely az első cikkely módosítását tiltja.

Ugyanakkor ez a hozzáállás egyértelműen azt jelzi, hogy a román politikai elit csupán ürügyet keres arra, hogy ne kelljen bővítenie a kisebbségek jogait, és folytathassa az asszimilációs politikát. Az alkotmány nemzetállamiságot és a románt kizárólagos államnyelvként meghatározó cikkelyének módosítását tiltó paragrafusra való hivatkozás nem más, mint egyszerű kifogás. A 22-es csapdájára emlékeztető helyzetet persze éppen azért idézték elő az alkotmány kidolgozói, hogy legyen mire hivatkozni a kisebbségi igények lesöprésekor. Egyértelmű, hogy az alkotmány nem egy évezredek óta meglevő, valamely ősi istenség vagy tekintély által kidolgozott törvény, amelynek minden betűje szent. Elvileg bármikor módosítható, ha megvan rá a politikai akarat. Ez azonban a bukaresti elit köreiben mostanában még az eddigieknél is kisebb mértékben tapasztalható. Ehelyett egyre hangsúlyosabbak azon tendenciák, miszerint az alkotmányt, amelynek elvileg az lenne a szerepe, hogy rögzítse a polgárok közötti egyenlőséget és a mindenkit azonosan megillető jogokat, arra használják, hogy konzerválják azt az állapotot, miszerint az állampolgárok egy tekintélyes része nem rendelkezik ugyanolyan jogokkal például anyanyelv- és szimbólumhasználat terén, mint a többség.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro