// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Alig köszönt le Cioloș, máris szervezkedik

// HIRDETÉS

Az általa létrehozott társulás lényegében az ellenzéki pártok együttműködésének egyfajta háttérintézménye lenne.

A Románia 100 programdokumentum köré épülő társulást hozna létre Dacian Cioloș, amelynek érdekében együttműködne a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) és a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) is – jelentette be csütörtökön a volt miniszterelnök, aki tegnap adta át a stafétát utódának, a szociáldemokrata Sorin Grindeanunak.

Cioloș rrről a témáról már egyeztetett az USR képviselőivel a parlamentben. „Elsősorban kell egy elemzést végeznem, hogy mi a legjobb megoldás annak érdekében, hogy leghatékonyabban dolgozhassak a közéletben. Ha úgy gondolom, hogy ehhez be kell iratkoznom egy pártba, akkor meggondolom ezt a megoldást is” – nyilatkozta Cioloș a beszélgetést követően.

A leköszönő szakértői kormány feje elmondta, amennyiben lesz érdeklődés, mindkét párttal együtt fog dolgozni, azonban ez a társulás nem egy újabb politikai párt lesz. A volt kormányfő szerint már van elég politikai párt az országban, az embereknek pedig  rögtön a korrupció és az érdekcsoportok jutnak eszükbe, amikor politikai pártra gondolnak. Dacian Cioloș hangsúlyozta, hogy vannak olyan programpontok a Románia 100 platformban, amelyekhez szükséges lesz a kormányzati támogatás, de sok olyan is van, amit összefogással a civilek is megvalósíthatnak.

A volt miniszterelnök megköszönte az USR és a PNL képviselőinek az eddig nyújtott támogatást, majd hozzátette, hogy amikor elkészült a társulás, jelentkezni fognak és folytatják a programdokumentumban felvállaltak megvalósítását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.