// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Alabama állam sem kér a szír menekültekből

// HIRDETÉS

Ezért beperelte az amerikai kormányt.

Pert indított Alabama állam az amerikai kormány ellen, mert nem akar befogadni Szíriából, vagy más országokból érkező menekülteket - közölte Robert Bentley kormányzó csütörtökön.

A perkérelmet az alabamai kormány már be is nyújtotta a déli állam szövetségi bíróságán. A hivatalos indoklás szerint azért viszik ítélőszék elé az ügyet, mert Washington nem látta el elegendő információval az alabamai tisztségviselőket a befogadandó szír menekültekkel kapcsolatban. Alabama érvelése szerint a központi kormány nem tartotta be az 1980-as menekültekről szóló szövetségi törvénynek azt a részletét, amely szerint a hatalomnak "gyakran kell tanácskoznia" azokkal az államokkal, amelyeknek menekülteket kell befogadniuk.

A republikánus párti Bentley a tavaly novemberi, párizsi támadások után jelentette be, hogy Alabama nem hajlandó Szíriából és a térségből érkező menekülteket befogadni. Csütörtöki közleményében ezt az álláspontját a menekültek jelentette biztonsági kockázattal indokolta. Alabama azt követeli a kormánytól, hogy osszon meg a déli állammal minden birtokában lévő adatot a menekültekről, és további betelepítéseket ne helyezzen kilátásba, amíg ez nem történik meg.

Alabama a második szövetségi állam, amely pert indított Washington ellen ez ügyben. Texas tavaly decemberben nyújtott be perkérelmet hasonló indoklással.

Alabama más - az Egyesült Államokban ma fontosnak számító - kérdésben is "szembe megy" a szövetségi kormánnyal. Szerdán este az alabamai legfelső bíróság főbírája, Roy Moore elrendelte, hogy az állam területén a bírók nem adhatnak ki azonos neműek házasságáról szóló igazolást.

Ezt annak ellenére tette, hogy tavaly június óta Alabamában is kötelező érvényű az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság döntése, miszerint az azonos nemű párok házasságkötése jogszerű az Egyesült Államok összes államában.

Roy Moore főbíró közölte, az alabamai bíróknak az alabamai állam legfelső bíróságának döntése alapján kell eljárniuk, és amíg a bírói testület másképpen nem határoz, addig hivatali kötelességük az igazolások megtagadása.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében
Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro