// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Akkora táncházas rendezvény lesz Udvarhelyen a hétvégén, hogy csak na

// HIRDETÉS

Negyven éves az erdélyi táncházmozgalom, zenészek és táncosok százai lépnek fel három napon át.

Az idén negyvenéves erdélyi táncházmozgalom évfordulója alkalmából péntektől vasárnapig Erdélyi Táncháztalálkozót tartanak Székelyudvarhelyen. A Hagyományok Háza erdélyi hálózata által szervezett eseményre több mint száz zenészt, adatközlőt és több mint ezer táncost várnak a székelyföldi városba.

Az Erdélyi Táncháztalálkozó látványos felvonulással kezdődik pénteken. Táncházasok százai vonulnak zeneszóval Székelyudvarhely Csíkszereda, Marosvásárhely és Segesvár felőli bejáratától a város központjába, a Márton Áron térre, ahol a házigazdákkal együtt rövid mulatságot tartanak, majd a városi sportcsarnokba indulnak tovább megünnepelni az évfordulót. A gálaműsoron száz táncházzenész és több száz táncos működik közre. Ezt követően az ünnep táncházakkal folytatódik három, egymáshoz közeli helyszínen hajnalig.

A közzétett program szerint szombaton gyerekfoglalkozásokkal, tánc- és énektanítással, erdélyi amatőr és hagyományőrző tánccsoportok bemutatkozásával várják az érdeklődőket a mini focipályánál felállított színpadon. Előadásokat hallgathatnak a negyven éve indult kolozsvári, csíkszeredai, székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi táncházak történetéről. A sportcsarnokban 19 órától az Apám tánca című műsort adja elő az Udvarhely Néptáncműhely helybéli amatőr táncosokkal kiegészülve. A műsort hajnalig tartó táncház zárja.

Vasárnap a gyerektánccsoportok veszik át a főszerepet a szabadtéri színpadon. Itt a szombati naptól gyümölcsfesztivál, valamint kézműves kirakodóvásár is zajlik. A negyven éve működő táncházak szereplői mellett számos adatközlő zenész és táncos is jelen lesz a táncháztalálkozón. A rendezvény fővédnökségét Kallós Zoltán néprajzkutató vállalta.

Orendi István főszervező szerint hasonlóan nagyszabású táncháztalálkozót még nem szerveztek Erdélyben. „A rendezvény mottójába is azt írtuk, hogy Több mint száz zenész, több mint ezer táncos, több mint táncháztalálkozó! És ez nem túlzás” – magyarázta a főszervező. Hozzátette: mindazokra számítanak, akik az elmúlt negyven évben bekapcsolódtak az erdélyi táncházmozgalomba. Mint részletezte: több mint 30 amatőr és két hivatásos néptáncegyüttest mozgósítottak Erdélyből, de ezek mellett Magyarországról és Vajdaságból is jönnek táncházasok a rendezvényre.

Orendi István elmondta: a találkozásra fektetik a hangsúlyt. Rengeteg embernek adatik meg a rendezvény révén az a lehetőség, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel találkozzék. Hozzátette, kedvezőtlen időjárás esetén a rendezvénynyitó felvonulásról kénytelenek lesznek lemondani, de minden egyéb programot biztosan megtartanak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.