// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Akkor most kell félni a kanyarótól Csíksomlyón, vagy sem?

// HIRDETÉS

A keddi álláspont szerint semmi ok az aggodalomra. Hétfőn még mást mondott a Hargita megyei illetékes.

Ahogy mi is beszámoltunk róla tegnap, az Agerpresnek nyilatkozó dr. Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) vezetője arra figyelmeztette mindazokat a beoltatlan személyeket, akik a pünkösdi csíksomlyói búcsúba készülnek, hogy a térségben fertőzési gócpont van. A szakember arra hívta fel a figyelmet: a csíksomlyói negyedben a roma közösségben van egy gócpont, ezért azt ajánlja a búcsúra készülőknek, hogy ellenőrizzék, rendelkeznek-e a megfelelő oltásokkal, és amennyiben nincsenek beoltva vagy nem teljes a védettségük, idén inkább ne látogassanak el Csíksomlyóra.

Kijelentéseit kétségbe vonta László Attila, a szenátus egészségügyi bizottságának elnöke, aki szerint felelőtlenség azt állítani, hogy veszélyes a csíksomlyói látogatás. Időnként ugyanis előfordul, hogy felbukkannak ilyen gócpontok, de ezekben az esetekben elszigetelik a betegeket, és beoltják a fertőzöttek környezetében lévő összes olyan személyt, aki addig nem kapott védőoltást. Tehát semmi ok az aggodalomra.

Keddre megváltoztatta véleményét a dr. Tar Gyöngyi is, aki éppen az egy nappal korábbi nyilatkozatának ellenkezőjét állította: a roma közösségben valóban van egy gócpont, amelyet „tematizál a média”, de „nincs szó járványról, és nincs ok a pánikra”. 

Az Agerpresnek eljuttatott közleményből kiderül: Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke Tar Gyöngyivel, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) vezetőjével és Urbán Erik ferences szerzetessel, a csíksomlyói búcsú egyik főszervezőjével egyeztetett a kanyaróveszélyről.

„Nincs járvány, a lakosság jelentős része be van oltva kanyaró ellen. Ugyanakkor a búcsú szervezésében semmilyen változást nem okoz, és különleges járványtani intézkedésekre sincs szükség” – idézi a közlemény Tar Gyöngyit. A közegészségügyi szakember hozzátette, figyelmeztetést fogalmaztak meg, hogy egy gócpont van Csíksomlyón, de nincs ok a pánikra, hiszen a roma közösségben kialakult gócpontból a 18 fertőzött gyereket kórházban kezelik, a többi gyerek pedig megkapta az oltást.

Ugyanakkor a szakember felhívja a figyelmet, hogy a nagy tömegek járványtani szempontból eleve veszélyt rejtenek, de a lakosság nagy része megkapta az oltást. Akik esetében nem lehet biztosra tudni, azoknak javasolt, hogy kerüljék a nagy tömegeket – olvasható a közleményben.

Urbán Erik ferences szerzetes szerint minden évben történnek sajnálatos esetek, és azt javasolják a zarándokoknak, hogy saját felelősségre, de vegyenek részt a búcsún. „Az előkészületek zavartalanul, rendben folynak, a pünkösdi búcsúra zarándokolókat szeretettel várjuk a kegyhelyre, amely elő van készítve az előző évekhez hasonlóan a nagyszámú zarándokcsoport fogadására” – mondta a szerzetes. „Nagyobb az esélye egy lábtörésnek, mint hogy valaki elkapja a kanyarót a csíksomlyói búcsún” – idézi a közlemény Borboly Csaba megyei tanácselnököt.

Ezek után tehát mindenki saját felelősségére dönthet arról, hogy részt vesz-e a búcsún, vagy sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro