// 2026. július 24., péntek // Kinga, Kincso

Agyrém: építettek két utat, amelyek nem érnek össze

// HIRDETÉS

Ön is szeretne jó úton kocsikázni Pádisig, ugye? Hát, majd fog. Egy szép napon. Amikor majd összeérnek a szálak.

Az örkényi groteszk világába remekül illeszkedő sztori a következő: a Kolozs Megyei Tanács valamikor 2008-ban elkezdett felújítani egy autóutat a Havasrekettye – Doda Pilii – Ic Ponor üdülőtelep útvonalon.

Na kérem, nyolc év eltelte után (ez bármely szappanoperának is becsületére válna),

csütörtökön a megyei tanács bejelentette: sikerült végre befejezni a munkálatokat. Megjegyzendő, hogy egy 20,5 kilométeres útszakaszról van szó.

És akkor: a hegyek másik oldaláról a Bihar Megyei Tanács is elindított egy hasonló projektet, Pádis irányába, amit ugyan rég befejeztek, de – és most tessék nagyon figyelni – becsúszott egy apró baki. A két út nem ér össze!

Egy 10 kilométeres senkiföldje tátong

a Kolozs, illetve a Bihar megyei útszakasz között. És fogózzanak meg: senki, de senki sem tudja, kinek a tulajdona az ominózus szakasz, ahol dolgozni kéne.

Idézzük Marius Mânzatot, a Kolozs Megyei Tanács alelnökét: „A jelenlegi projekt határa ott van, ahol a felújított út véget ér. Úgy tudom, tárgyalások folynak a Bihar Megyei és a Fehér Megyei Tanáccsal, a telektulajdont illetően. A telekkönyvek nagyon zavarosak, nem fektethetünk be más telkén, mert az büntetőjogi következményekkel járna, és ezt senki sem kockáztatja meg.” (Persze, csak az a kérdés, miért nem lehetett mindennek utánajárni, mielőtt a nyolcéves, szappanopera-szerű útprojektet elindították?)

Idézzük Liviu Hâncut is, a projekt – figyelem! – technikai igazgatóját: „Valószínűleg

nem mérték meg pontosan, hogy a két útszakasz összeér-e, vagy sem.”

(Oké, de akkor az a kérdés, miért Hancu úr a projekt technikai igazgatója? Hiszen ő kéne feleljen az olyan technikai ügyekért, mint a mérések.)

A Pádis fele vezető útszakasz a költségek szempontjából is igen különleges: több mint 65,3 millió lejbe került. Ebből 29 millió európai pénz, 3 millió az állami költségvetésből származik, a többi pedig, na honnan? A Megyei Tanácstól, hát persze. És a tanácsnak máris van 5,5 millió lejnyi kártérítésigénye a kivitelezővel szemben, a nem szabványszerű munkálatok miatt. Ebből az összegből 3,3 millió lejt vissza lehet szerezni az MSB Group cégnél elhelyezett garanciából…

Illetve nem, mert az MBS Group épp fizetésképtelen.

Az csak hab a tortán, hogy a híres-hírhedt útszakasz olyan 13 kilométeren keresztül csupán négy méter széles, vagyis alig fér el két autó egymás mellett. A megoldás: helyenként afféle parkolósávokat építettek a szakik, ahova az ember lehúzhat, amikor épp szembejön egy másik merész utazó.

És a szappanoperának még koránt sincs vége.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat
Főtér

Majmok a csomagtartóban – gazdáik papírok nélkül akartak belépni Romániába, elkobozták tőlük az állatokat

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”
Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap