// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Adómentességet kért a román királyi család

// HIRDETÉS

És a hatályos törvények ezt lehetővé is teszik. Pedig amúgy van mit a tejbe aprítaniuk.

Nehéz egy uralkodói család tagjainak sorsa, ha egyszerű, adófizető  polgárként is helyt kell állniuk: a román királyi família például most annyira nehéznek érzi az ezzel járó terheket, hogy könnyíteni szeretne rajtuk.

Ezért aztán adómentességet kért az Arad megyei Soborsinban található királyi birtokra, arra hivatkozva, hogy az 1947-ben lemondott exuralkodó, I. Mihály háborús veterán, ilyen alapon pedig adómentességre jogosult.

A királyi család idén februárban nyújtotta be kérvényét a község önkormányzatához, amelyben az adófizetési kötelezettség megszüntetését kérik.

Az önkormányzat szerint egyébként a királyi család eddig lelkiismeretes adófizetőnek bizonyult, rendszeresen és késedelem nélkül befizette a 19,5 hektáros birtokra kivetett évi mintegy 35 ezer lejes adót. A birtokon egy kastély áll, több melléképülettel.

A királyi család az idén január elsején hatályba lépett új adótörvénykönyv alapján kért adómentességet.

A soborsini kastélyt egy 1680 körülről származó vadászlakot felhasználva Forray András építtette 1810 és 1816 között. 1895–1910-ben Hunyady Károly és felesége, Nádasdy Irma számára felújították, részben átépítették. A Hunyady család 1939-ig lakta, majd 1943-ban I. Mihály román király vásárolta meg. Elkezdte felújítását, de a fordulat után államosították és a belügyminisztériumé lett. Az 1980-as években Nicolae Ceaușescu villája volt, a volt király 2001-ben kapta vissza az államtól.

Egyébként Mihály exkirály szerepel az adóhivatal e héten közzé tett „szégyenlistáján” is: a volt uralkodó több mint négymillió lejnyi adóval tartozik a hivatal szerint. A királyi család azonban nem ismeri el a tartozást, és jogi útra terelte az ügyet.

A királyi család amúgy a Capital gazdasági hetilap által a leggazdagabb romániai polgárokról tavaly összeállított 300-as listán a 81. helyen áll mintegy 60 millió eurós vagyonnal. Több ezer hektárnyi mezőgazdasági területtel és erdővel, valamint kastélyokkal rendelkezik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.