A Musai-Muszáj nyílt levélben üzente meg Kolozsvár polgármesterének, hogy a jónapotnak őszintének kell lennie.
Az anyanyelv világnapja alkalmából, ugyanakkor két évvel a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák perének megnyerése után a Musai-Muszáj nyílt levélben figyelmeztette Emil Boc kolozsvári polgármestert, hogy újabb per elé nézhet, amennyiben nem hajlandó kiírni magyarul a Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács nevét a városháza épületére. Az AGFI (Jogvédő Csoport az Identitás Szabadságáért) ugyanis kérvényezte a városházi magyar feliratokat, amire az a válasz érkezett, hogy
A Musai-Muszáj szerint a többnyelvű helységnévtáblák ügyében a bíróság tisztázta, hogy Kolozsváron teljesül a helyi közigazgatásról szóló törvényben meghatározott 20%-os jogi küszöb – mivel azt az 1992-es népszámlálás szerint kell értelmezni, amikor a magyar közösség számaránya meghaladta a 22%-ot –, ezért is jogos a magyar feliratok iránti igény.
„Az a magatartás, amely a magyar neveket és szavakat akár kiretusálni sem restell, mélyen megalázó a város ötvenezer magyar lakosára nézve, de ugyanannyira lekicsinylő és sértő a román többségre nézve is. Ki gondolhatná ma Kolozsváron, hogy a város román többségű lakosságát a magyar nyelv nyilvános használata sértené, felháborítaná? Ugyan kik lehetnének azok, akik a polgárok egyenjogúságát személyes veszteségként élnék meg?” – fogalmaznak a nyílt levélben.
Azt is felróják Emil Bocnak, hogy évente egyszer jónapottal köszön március 15-én a város magyar lakóinak, akik viszont minden egyes hivatalból kiírt magyar szóért perelni kénytelenek. Ez megkérdőjelezi azt, hogy Boc valóban minden kolozsvári polgármestere lenne.
zárja levelét a Musai-Muszáj, utalva arra, hogy Emil Boc csak akkor tisztelje meg jelenlétével az ünneplő kolozsváriakat március 15-én, amikor nem áll szándékában újabb perbe kényszeríteni a magyar közösséget.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.