// 2026. július 23., csütörtök // Lenke

A Zöldek jelöltje az élen Ausztriában

// HIRDETÉS

Alexander Van der Bellen ezúttal minden bizonnyal tényleg győz.

A függetlenként induló, de a Zöldek pártjának támogatását élvező Alexander Van der Bellen nyerte a leadott szavazatok 51,68 százalékával az ausztriai elnökválasztás vasárnap tartott, megismételt második fordulóját a hivatalos, előzetes eredmények szerint.

Mintegy 700 ezer szavazatot azonban levélben adtak le, ezeket majd csak hétfő reggel kilenc órakor kezdik el összeszámolni.

Végleges hivatalos eredmény várhatóan hétfő este lesz.

Van der Bellen mintegy 2,1 millió szavazatot kapott. Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által támogatott jelölt 48,32 százalékot ért el, amely 1,92 millió voksot jelent.

Az előzetes adatok szerint a választópolgárok 64,6 százaléka járult az urnák elé vasárnap. 

A közvélemény-kutató intézetek előrejelzése szerint a levélszavazatokat is beleszámolva

Van der Bellen 53,3 százalékos eredménnyel nyerhette meg az elnökválasztást,

Hofer 46,7 százalékkal végezhetett a második helyen.

Alexander Van der Bellen úgy vélte: megválasztása jel az európai politika számára, hogy européerként is lehet választást nyerni. Az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) kijelentette, hogy az európai uniós tagság Ausztria érdeke. Hangsúlyozta, hogy azon osztrákok gondjait is komolyan akarja venni, akik nem rá szavaztak, ezért egyeztetést kezd a tartományi vezetőkkel.

Az FPÖ elismerte, hogy jelöltje, Norbert Hofer vereséget szenvedett a megismételt második fordulóban. Herbert Kickl, az FPÖ főtitkára a közszolgálati televízióban nyilatkozva gratulált a sikerhez Alexander Van der Bellennek.

Norbert Hofer is gratulált ellenfelének a győzelemhez a Facebook közösségi oldalon. Ugyanakkor azt írta,

„végtelenül szomorú vagyok, hogy nem sikerült, szívesen vigyáztam volna Ausztriára".

A politikus bejegyzésében összetartásra szólította fel az osztrákokat.

Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke ugyancsak gratulált Van der Bellennek, és megköszönte a Hoferre szavazók voksát. Az osztrák közszolgálati televízióban azt mondta, hogy határozott félelemkampány folyt Hofer ellen, döntőnek nevezte, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, Reinhold Mitterlehner Van der Bellent támogatta.

Hofer az ORF stúdiójában arról beszélt, hogy a következő parlamenti választáson képviselőként méretteti meg magát „Strache mögött".

Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke gratulált a győztesnek és arról beszélt, hogy meggyőződése szerint az új elnök kitűnően fogja képviselni az országot belföldön és külföldön egyaránt. „Egyúttal tiszteletemet fejezem ki Norbert Hofer előtt" - mondta, és hozzátette: az országnak közösen kell leküzdenie a kihívásokat.

Meglátása szerint a választási eredmény nem fogja megnehezíteni a kormány munkáját.

Reinhold Mitterlehner, osztrák alkancellár gratulált Van der Bellennek. A néppárti elnök kijelentette: az új államfőnek a közös ügyeket kell előtérbe helyeznie.

Peter Hajek közvélemény-kutató elemzése szerint a Van der Bellenre voksolók harminc százaléka az ország jobbratolódását akarta elsősorban megakadályozni, a Hoferre voksolók harminc százaléka pedig az ausztriai menekültválság kezelésén akart változtatni.

A korábbi szövetségi elnök Heinz Fischer hivatali ideje 12 év után július 8-án járt le, így azóta nincs államfője Ausztriának.

Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól és csak egyszer újítható meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
Krónika

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek
Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.