Szőke, kék szemű fiúk egymás között.
Nekem biztos nem jutna eszembe az 1990. márciusi marosvásárhelyi magyarellenes pogrom farvizén létrehozott Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felköszönteni a születésnapján, de hát a Svédország bukaresti nagykövetségének Facebook-oldalát kezelő személy ablaka alatt biztosan nem vonultak magyar vért ontani kívánó dühös vátrások 29 évvel ezelőtt.
A humorérzéke viszont igencsak fejlett, mivel az a bizonyos személy a nagykövetség nevében közzétett felköszöntő szép üzenetében szépen leszőkekékszeműzi a SRI-legényeket. Igaz, a „Szőke, kék szemű fiúk” így, idézőjelben szerepel, hogy jelezze, mégsem éppen úgy fogalmazták meg az üzenetet, mert hát
(Hogy miért, arra nem találtunk magyarázatot, így nevezték és kész. Arra viszont lenne pár tippünk, hogy ez az elnevezés miért maradt fenn).
A csattanója az üzenetnek az, hogy a felköszöntők is szőke, kék szemű fiúknak nevezik magukat, de idézőjel nélkül, ezzel is jelezve, hogy náluk nincs másodlagos jelentéssík, ők valóban szőkék és kék szeműek.
Persze messzire vezethetne az elemzés, bizonyos kényes körökben ugyanis minden bizonnyal ki kellene térni arra is, hogy a testi és fizionómiai tulajdonságokat nem emeljük be az interperszonális (hát még az intézményi!) kapcsolatteremtésbe, mert kirekesztő, rasszista és diszkriminatív. Arról ugye nem is beszélve, hogy a szőke és kék szemű jellemzők emlegetése mennyire súlyos történelmi-kulturális terhek felé tereli a kritikai szellem szabad szárnyalását. Vagy hogy miért csak a fiúk, miért nem a nők és más személyek nevében is fogalmazták meg a felköszöntő üzenetet, hiszen a svéd követségen biztosan dolgoznak nők és más személyek is, mint ahogy a SRI kötelékében sem csak szőke és kék szemű emberek tevékenykednek.
De azért jót röhögtünk a svédek poénján. (Gondolkodtam, hogy ezt a poént ne tegyem-e időzőjelbe, de egye fene, a svédek biztosan annak szánták).
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.

… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.